1956. október

Kéthly Anna és Révész András az SZDP képviseletében Bécsbe indul a Szocialista Internacionálé ülésére. — Az újjáalakult Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt néven kezdi meg működését. A Vajdahunyad várban tartott nagygyűlésen irányító testületet választanak; tagjai: Féja Géza, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sinka István, Szabó Lőrinc, Tamási Áron. Az irányító testület titkára Püski Sándor, a párt főtitkára Farkas Ferenc, az ideiglenes vezetőség tagja Bibó István, Jócsik Lajos, S. Szabó Ferenc, Szigethy Attila és Zsigmond Gyula. — Újjáalakul a Keresztény Demokrata Néppárt és a Magyar Paraszt-szövetség; az utóbbi ideiglenes vezetője Kiss Sándor.

    A SZOT vezetői felkérik az SZDP-t a szakszervezetek megmentésére. A szociáldemokraták hajlandók a SZOT helyébe lépő Magyar Szabad Szakszervezetek Szövetségébe öt főt delegálni, amennyiben kilépnek a kommunista irányítású Szakszervezeti Világszövetségből, és megszüntetik a kommunisták túlsúlyát a szakszervezetekben.

      A Magyar Függetlenség c. lapban megjelenik Dudás József vezércikke „A forradalmi harc fegyveres szakasza győzelemmel fejeződött be” címmel. Dudás új ideiglenes kormány megalakítását követeli Nagy Imre, Kovács Béla, Kádár János, Kéthly Anna, Kiss Sándor bevonásával, de a kommunista társutasok (Erdei Ferenc, Bognár József) nélkül.

        Butkovszky Emánuel a Fő utcai Katonai Börtönben eligazítást tart a budai felkelőcsoportok vezetőinek. — A Rusznyák László vezette bányászbrigád (100-120 fő) reggel visszatér a Széna térre. Marosán Györgyöt és Nagy Dániel képviselőt őrizetbe veszik, kihallgatják, majd hazaengedik őket. A Maros utcai laktanyában a felkelők 35-40 foglyot őriznek. — A Széna téri felkelők egy csoportja elfoglalja a II. kerületi pártházat. — A Berzenczey utcai „Göndör”-csoport átteszi központját a Ferenc térre, ahol nagy létszámú nemzetőr-alakulat szerveződik. — A XVIII. kerületi Bors utcában létrejött 35-40 fős nemzetőr-alakulat parancsnokává Garai János építésvezetőt választják. — A Kispesti Nemzeti Bizottság elnöke Koroly T. György hadnagyot, a Kispesti Forradalmi Ifjúság Ideiglenes Bizottsága fegyveres csoportjának vezetőjét Kispest katonai parancsnokává nevezi ki.

          A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán több száz hallgató részvételével nagygyűlést tartanak, melyen Okályi Iván elnökletével megválasztják az intézmény ideiglenes forradalmi bizottságát. A testület legfőbb feladatának az intézmény hallgatóságának és anyagi javainak megóvását tekinti. — A budai üzemek munkástanácsai ülést tartanak a BHG-ban, majd a Ganz Villamossági Gyárban.

            A Lenin körút és az Aradi utca sarkán meglincselik Tóth Ferenc áv. századost. — A IX. kerületi tanácsházán fegyveresek lefogják és ki akarják végezni Bojtor György tanácselnököt. A gyilkosságot Bárány János felkelőparancsnok akadályozza meg.

              20 órakor a rádió közli, Nagy Imre a szovjet kormányhoz fordult, azzal a kéréssel, hogy a magyar kormány haladéktalanul tárgyalásokat kíván kezdeni a szovjet alakulatok teljes kivonásáról, és felkéri a szovjet felet, tegyen javaslatot a tárgyalások helyére és idejére.

                Az SZKP KB Elnöksége ülésén Nyikita Hruscsov beszámol a lengyel és a magyar helyzetről. A birodalom megőrzésének érdekében most azt javasolja, hogy a testület vizsgálja felül a mo-i események addigi értékelését. „A csapatokat ne vonjuk ki Magyarországról és Budapestről, kezdeményezően lépjünk fel a rend helyreállítása érdekében Magyarországon.” Hruscsov érvelése szerint a Mo-ról való katonai kivonulás a Szu gyengeségét tanúsítaná, és ezt a helyzetet „az amerikai, angol, francia imperialisták” kihasználnák, „támadásba lendülnének … és Egyiptomon felül odaadnánk nekik Magyarországot is”. Érvei hatására az Elnökség megszavazza a katonai beavatkozást, határoznak a szövetségesek tájékoztatásáról, egy Titóval tartandó megbeszélésről, és a döntés végrehajtásához szükséges magyar ellenkormány, az „ideiglenes forradalmi kormány személyi állományának” kiválasztásáról. A Mo elleni katonai akció, a „Forgószél”-hadművelet tervének elkészítésével Georgij Zsukov marsall honvédelmi minisztert, előkészítésével Ivan Konyev marsallt, a VSZ egyesített fegyveres erői főparancsnokát bízzák meg. — Hruscsov táviratban kéri Josip Broz Titót, hogy a Mo-on kialakult helyzet miatt inkognitóban találkozzanak november 1-jén este, vagy 2-án reggel Belgrádban, vagy bármely más, jugoszláv vagy szovjet helységben.