1944. október

A Délvidéken megkezdődnek a magyarok elleni atrocitások és megtorló akciók. Az eredmény: 40 ezer elmenekült, 15-20-25 ezer (egyes becslések szerint 30 ezer) kivégzett/lemészárolt magyar.1 október 30.

  1. 1) A két hónapig működő katonai közigazgatás idején lakóhelyéről elhurcolt, megkínzott és megölt magyarok pontos száma máig nem ismert.

1944.

október 27.

Bp-en összeül az Országtanács, amelynek megalakítását az 1937: XIX. tc. a kormányzói tiszt megüresedése esetére írja elő. (A tanács tagja a miniszterelnök, az Ogy két házának elnöke, Mo hercegprímása, a Kúria elnöke, a közigazgatási bíróság elnöke, valamint a honvédség főparancsnoka.) Az ülésen a miniszterelnöki ellenjegyzés hiánya ellenére hitelesnek ismerik el Horthy Miklós kormányzó lemondó levelét, és kinyilvánítják, hogy a fent említett tc. alapján az állami főhatalom az Országtanácsra szállt. Az Országtanács előtt Szálasi Ferenc leteszi a miniszterelnöki esküt. Ideiglenes államfőválasztásra összehívják az Ogy-t. november 2.

    1944.

    október 28.

    Debrecen térségében befejeződik a 2. Ukrán Front hadművelete, amelynek eredményeként szovjet kézre jut Észak-Erdély és a Tiszántúl nagy része. — Az este folyamán Sztálin utasítja Rogyion Malinovszkij marsallt, a front parancsnokát a Bp elleni támadásra, és a főváros menetből történő elfoglalására. október 29.