1989. szeptember

Szűrös Mátyás, az Ogy elnöke felszólal az erdélyi körök országos tanácskozásán. Szűrös felhívja a figyelmet arra, hogy román részről burkolt katona fenyegetés fogalmazódott meg, és arról is beszél, hogy elkerülhetetlennek látszik a kettős állampolgárságról szóló magyar–román egyezmény felmondása.

    Országos tanévnyitót tartanak az újraindult Fasori Ev. Gimnáziumban. Glatz Ferenc művelődési miniszter az ünnepségen az új oktatási törvény tervezetéről, az állami iskolamonopólium felszámolásáról, a magán- és felekezeti iskolák alapításának lehetőségéről beszél. A miniszter bejelenti: a művelődési tárca hároméves tervet dolgozott ki, amelynek alapján 70–100%-kal emelkedik a pedagógusok bére. Az elkövetkező egy év során 60%-kal nő a tanárok fizetése, és ezen belül már januárig 20%-kal emelik bérüket. — A tanévnyitót az MTV egyenes adásban közvetíti.