1946. október
1946.

október 22.

Az FKgP a Baloldali Blokknak írt válaszlevelében elfogadja a követelések zömét, de ellenzi a választójog korlátozását, és megismétli a korábban is hangoztatott kisgazda követeléseket: arányosítás a közigazgatásban, a rendőrségnél és a honvédségnél; a bíróságok pártsemleges-ségének megvalósítása. október 30.

    A Vajdasági Legfelsőbb Bíróság Újvidéken tárgyalni kezdi az 1942. januári újvidéki vérengzéssel összefüggésben vád alá helyezett magyar tábornokok, tisztek és polgári személyek ügyét.1 október 30.

    1. 1) Györkei Jenő (MN, 2002. január 12.) és mások szerint is. Néhol szerepel az október 24-ei dátum is.

    1946.

    október 26.

    Mindszenty József esztergomi érsek pásztorlevélben ismerteti a magyar katolikus püspökökkel a felvidéki magyarságot sújtó jogfosztó intézkedéseket s a csehszlovák kormány 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítésére vonatkozó szándékát. A bíboros szerint a magyarok fölött ítélkezők ugyanazok a szlovákok, akik annak idején, Hitler ösztönzésére, élen jártak a zsidóüldözésben is.

      A jugoszláviai Újvidéken háborús és népellenes cselekmények elkövetésének vádjával halálra ítélik Szombathelyi Ferenc v. vezérezredest, 1941–44-ben a m. kir. Honvédség vk. főnökét és nyolc társát: Feketehalmy-Czeydner Ferenc v. altábornagyot, Grassy József v. vezérőrnagyot, Bajor Ferenc v. vezérőrnagyot, Újvidék egykori katonai parancsnokát, Bajsai Ernőt, Bács-Bodrog vm v. alispánját, Gál Lajos v. cs. alezredest, Zöldi Márton v. cs. századost, a különleges osztag parancsnokát, Nagy Miklóst, Újvidék v. polgármesterét és Perepatics Pál kereskedőt. november 4.