1945. február
1945.

február 11.

A szovjet csapatok elfoglalják a Citadellát.— Az éjszaka folyamán a budai Vár mintegy 40 ezer főnyi [20 ezer főnyi]1 német és magyar védője Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok vezetésével megkísérli a kitörést az ostromgyűrűből, ami végül kevesebb mint ezer katonának sikerül. február 13.

  1. 1) Ravasz—Oprán.

A szövetséges nagyhatalmak Jaltában nyilatkozatot tesznek közé a felszabadított Európáról. Megegyeznek, hogy a három hatalom Németországban átveszi a legfőbb hatalmat; a jóvátétel összege 20 milliárd dollár lesz, amelynek fele a Szu-t illeti. Lengyelország határait, nyugati kompenzáció mellett, keleten a Curzon-vonal mentén húzzák meg; a kelet-európai kisállamokban ideiglenes koalíciós kormányokat hoznak létre a demokratikus pártok részvételével. A Szu belép a Japán elleni háborúba, és beleegyezését adja az ENSZ alakuló közgyűlése összehívásához.

    A nyilas hadbíróság halálra ítéli Hardy Kálmán folyamőr altábornagyot1 és 15 évi fegyházra Dálnoki Veress Lajos vezérezredest; Utassy Loránd és Kuthy László vk. ezredest felmentik. Távollétükben vádat emelnek Vörös János és Faragho Gábor vezérezredesek ellen is.

    1. 1) Hardy halálos ítéletét nem hajtják végre.

    1945.

    február 13.

    Befejeződik Bp 102 napig tartó ostroma, amelynek során 80 ezer szovjet katona, 50 ezer német katona és 25 ezer (más adatok szerint 38 ezer1) polgári személy veszíti életét. A magyar és német (hadi)foglyok száma a hivatalos szovjet adatok szerint 138 ezer, akik közül azonban 50 ezer a magyar civilek száma. (Más adatok szerint 100 ezer civil [!] és 40 ezer katona lehetett a foglyok megoszlása. A védők számát korábban jelentősen túlbecsülő szovjet hadijelentések helyességét a „megfelelő és szükséges” hadifogoly-létszám igazolhatta, ezért a Vörös Hadsereg tömegével hurcolja el a városból az utcán összefogdosott polgári lakosokat. március 29.) A teljes magyar emberveszteség, az elhurcolt zsidókat is beszámítva, kb. 105 ezer főre tehető.2 A főváros 40 ezer épületének 74%-a megsérül, 23%-a elpusztul vagy súlyosan megrongálódik; 32 363 lakás megsemmisül vagy lakhatatlanná válik.

    1. 1) Ungváry, Budapest, 293.

    2. 2) Uo.