A KSH elnöke július 1-jei hatállyal eltörli a külföldi utazáshoz eddig szükséges statisztikai lapot.
1980–89
Százezrek róják le kegyeletüket a bp-i Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai ravatalánál. A szertartást Göncz Árpád nyitja meg, majd felolvassák a mártírok névsorát. Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre vádlott-társa, Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanács egykori elnöke, Mécs Imre egykori halálraítélt, Zimányi Tibor, a TIB elnöke, Király Béla, a forradalom idején a Nemzetőrség főparancsnoka és Orbán Viktor, a Fidesz választmányának tagja mond gyászbeszédet; Orbán követeli a szovjet csapatok kivonását. Az Ogy nevében Szűrös Mátyás parlamenti elnök és több képviselő, az Mt nevében Németh Miklós kormányfő, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes koszorúz. A ravatalnál 250 ezer gyászoló helyzi el a kegyelet virágait. — Délután a Rákoskeresztúri temetőben a családtagok, a harcostársak és a barátok koszorúinak elhelyezése közben ismét felolvassák a kivégzettek névsorát, és lerakják a jövendő emlékmű alapkövét. A különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondanak, és megáldják a 301-es parcellát. A szertartás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen forradalmár koporsóját leengedik a sírokba. — Este a Budai Vigadóban a TIB fogadást ad a magyar emigráció nagyrészt első ízben hazaérkező képviselői tiszteletére.
június 17.
Zágrábban a rendőrségi tiltás ellenére megtartja alakuló kongresszusát a februárban létrehozott Horvát Demokrata Közösség. Elnökké Franjo Tudjman egykori partizántábornokot választják.
Megalakul az Amalipe Cigány Kulturális és Hagyományőrző Egyesület. augusztus 11. Elnökké Daróczi Ágnest választják.
június 18.
Lengyelországban az ellenzéki Szolidaritás elsöprő győzelmet arat a parlamenti választásokon. — A kommunista blokk az első fordulóban a számára fenntartott helyeket sem tudja betölteni. július 19.
A Baloldali Alternatíva Egyesülés csalódottságának ad hangot amiatt, hogy Nagy Imre temetésén politikai jelszavak és antidemokratikus megnyilvánulások is elhangzottak.
június 19.
Romániában országszerte „röpgyűléseken tiltakoznak a dolgozók” a Nagy Imre-temetésen elhang-zott „soviniszta-fasiszta-nacionalista” szónoklatok ellen. — Erdős André magyar nagykövet a párizsi emberi jogi értekezleten visszautasítja azt a román vádat, hogy Nagy Imre temetésén a demonstráció soviniszta, újfasiszta és területi revízlós jellegű volt. — Horn Gyula külügyminiszter rádiónyilatkozatában közli, hogy a magyar kormány nem készül válaszolni a legutóbbi román vádakra, mert nem tapasztalt olyan megnyilvánulásokat, mint amilyeneket Bukarest „észrevett”. június 20.
Bp-en tanácskozik az Európai Demokratikus Unió.
június 20.
Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter meghívás alapján Hágában részt vesz az Európa Tanács tagállamai igazságügyi minisztereinek ülésén.
Nyers Rezső, az MSZMP PB tagja, államminiszter hivatalos látogatásra az NSZK-ba utazik. — Nyers tárgyal Otto Wolf von Amerongennel, az Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke; Johannes Rauval, Észak-Rajna-Wesztfália tartomány miniszterelnökével; Otto von Lambsdorff-fal, az FDP elnökével; Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszterrel; Horst Teltschikkel, a kancellár politikai tanácsadójával.