Nagy Erzsébet, Nagy Imre néhai miniszterelnök lánya a francia AFP hírügynökséggel közli: a mártír miniszterelnök újbóli temetése nyilvános aktus lesz, amelyet június 16-án, Nagy Imre kivégzésének 31. évfordulóján rendeznek meg Bp-en.
1980–89
Bemutatják Dárday István és Szalay Györgyi A dokumentátor c. kétrészes filmjét.
Németh Miklós, az Mt elnöke szerint az MSZMP KB legutóbbi ülésén a pártszakadás elkerülése volt a legfontosabb eredmény. Pozsgay Imre szereplését végül is pozitívan ítéli meg, mert ő késztette állásfoglalásra a KB-t a pluralizmusról, a platformszabadságról és a többpártrendszerről.
Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága úgy határoz, hogy rehabilitálják a Tiszatáj c. irodalmi folyóirat két és fél évvel korábban elbocsátott szerkesztőit.
Az OBt ellenzi a HM azon javaslatát, hogy 36 hónapos, tehát aránytalanul hosszú s ezért büntető jellegű legyen a katonaságnál tervezett polgári szolgálat.
Bp-en megtartja első nyilvános nagygyűlését a tevékenységét január 9-én megújító Magyarországi Szociáldemokrata Párt. augusztus 8.
február 17.
A Nemzetközi Vöröskereszt papírjaival Szófiából Bécsbe repül, majd onnan Mo-ra érkezik az a 12 erdélyi magyar, akik 1988 szeptemberében menekültek a szófiai magyar nagykövetségre.
A független politikai szervezetek és pártok közös nyilatkozatban üdvözlik az MSZMP KB állás-foglalását a többpártrendszer bevezetéséről, ugyanakkor kifogásolják, hogy 1956-ot nem forra-dalomként és szabadságharcként minősítették.
Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára az Európa Parlamentben megerősíti, hogy Mo-nak folytatnia kell a demokratikus rendszer kiépítését, ha közeledni akar az Európai Közösségekhez.
A HNF OT egyetértését fejezi ki azzal, hogy a képviseleti demokrácia megteremtéséhez többpárt-rendszerre van szükség. Egyúttal kiáltványban javasolják, hogy az egész társadalom ünnepeljen együtt március 15-én. február 19.