E napig már 22 ogy-i képviselő javasolja, hogy tartsanak népszavazást a bős–nagymarosi vízlépcső építéséről.
1980–89
Az MSZMP rendkívüli kongresszusának összehívását sürgetik a fővárosi VIII. és XX. kerületi pártértekezleten.
február 19.
63 éves korában meghal Kálmán György Kossuth-díjas színművész.
Bp-en tanácskoznak a BZSBT, a Fidesz, az MDF, az FKGP és az SZDSZ képviselői. A szerveze-tek elutasítják a HNF március 15-e közös megünneplésére vonatkozó felhívását, és szorgalmazzák, hogy nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-át.
február 20.
Megkezdődik az MSZMP KB kétnapos ülése. március 7. — A testület elfogadja az új alkotmányról szóló tájékoztatót, amely szerint a párt nem tart igényt arra, hogy vezető szerepét rögzítse a készülő alaptörvény. A KB munkacsoportot bíz meg azzal, hogy a nemzeti kerekasztal-tárgyalások előkészítése érdekében folytasson megbeszéléseket a különböző politikai és társadalmi szervezetekkel.
Lemond képviselői mandátumáról a bp-i 43. sz. választókörzet ogy-i képviselője, Gajdos Ferenc.
Az 1995-re tervezett Bécs–Budapest világkiállítás megrendezése mellett szavaz az Ogy építési és közlekedési bizottsága.
A Veszprém megyei rendőr-főkapitányság vizsgálatot indít, amiért Várpalotán a rendőrök gumibottal megverték a piacon árusító lengyel turistákat.
A TIB bejegyzett társadalmi szervezetté alakul.
február 21.
San Diegóban (USA, Kalifornia állam) életének nyolcvankilencedik évében önkezével véget vet életének Márai Sándor író, költő.