Németh Miklós, az Mt elnöke fogadja Zevulun Hammer izraeli vallásügyi minisztert. Hammer megerősíti a magyar kormányfőnek szóló izraeli meghívást.
1980–89
Az MSZMP KB állásfoglalásban támogatja olyan politikai egyeztető fórum létrehozását, amely folyamatos párbeszéddel segíti az új alkotmány és a választási törvény kidolgozását. — Az MSZDP kerekasztal-megbeszéléseket sürget a különböző politikai erők között.
Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, az Ogy külügyi Bizottságának elnöke az Európai Parlament meghívására Strasbourg-ba látogat. február 17.
Hivatalos látogatásra Bp-re érkezik Julio Londono Paredes kolumbiai külügyminiszter.
Halmos Csaba, az ÁBMH elnöke közli: az Mt a szakszervezetek nyomására a Munka Tör-vénykönyve módosítása után is lehetővé teszi a kollektív szerződések megkötését. A sztrájktör-vény tervezetét úgy módosítják, hogy szó szerint már nem tiltják a politikai sztrájkot.
Három alternatív ifjúsági szervezet bejelenti: március 15-én nem akarnak közösen ünnepelni a hagyományos politikai szervezetekkel.
Befejeződik a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból.1
1) Az 1979 decemberében kezdődött háborúban nagyjából 15 ezer szovjet katona halt meg, 37 ezer megsebesült. Az afgán fegyveres és civil áldozatok száma mintegy egymillió volt.
Megalakul a Szent Korona Társaság, amelynek célja többek között a történelmi koronás kiscímer visszaállítása.
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára Prágába látogat. Grósz köszönetet mond Miloš Jakešnek, a CSKP KB főtitkárának a csehszlovák nemzetiségi politikáért. február 27.
február 16.
Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter kijelenti: a készülő párttörvény nem állít semmiféle korlátot a pártok megalakulása elé, mert csak technikai jellegű jogszabály lesz.