XII. Pius pápa olasz nyelvű rádióbeszédében arra figyelmeztet, hogy a világpolitika más eseményei sem vonhatják el a figyelmet a Mo-on történtekről. Az egyházfő a hit és az emberi igazságosság nevében tiltakozik a szovjet hadsereg mo-i beavatkozása ellen, és kárhoztatja a nyugati hatalmak tétlenségét: „A gazdasági érdekek az emberi életek és az erkölcsi értékek fölé kerültek.”
1950–59
Nagy Imre Aleksandar Rankovićnak küldött levelében kifejti, nincs tudomása arról, hogy az ET őt és kormányát felmentette volna tisztségéből; amennyiben a Kádár-kormány már letette az esküt, nem látja értelmét lemondásának, és kijelenti, ebben a kérdésben semmiféle nyilatkozatot nem hajlandó tenni. november 11.
november 11.
Fekete Sándor lakásán találkozik a volt pártellenzék néhány tagja; Gimes Miklós szerint a sztálinista-rákosista restauráció megakadályozásához illegális szervezkedésre és széles ellenállási mozgalomra egyaránt szükség van.
A fegyveres erők és közbiztonsági ügyek vezetésével megbízott Münnich Ferenc nyilatkozatot ad ki a karhatalmi szervekről és új fegyveres erők szervezéséről.
A magyar kormány az ENSZ főtitkárához intézett jegyzékben közli, hogy nem enged be megfigyelőket Mo-ra, mivel álláspontja szerint az ország helyzete a magyar állam belügye, és az ENSZ Közgyűlésének határozata beavatkozás a magyar belügyekbe. A kormány ugyanakkor kész együttműködni az ENSZ-szel és a Nemzetközi Vöröskereszttel a Mo-nak küldendő segélyekről. A jegyzék ígéretet tesz a szovjet csapatok kivonására. november 12.
Josip Broz Tito jugoszláv elnök Pulában beszédet mond, és kifejti véleményét a mo-i eseményekről. Tito elítéli Gerő Ernőt, mert behívta a szovjeteket; Nagy Imrét felelőssé teszi a „fehérterrorért”, és felrója neki, hogy november 4-én „megszökött” és a Nyugat segítségét kérte. Egyúttal elkerülhetetlen, szükséges rossz lépésnek minősíti a szovjet fegyveres beavatkozást, és támogatásáról biztosítja a Kádár-kormányt. november 16.
„A CIA jelenlegi álláspontja szerint ön ne buzdítson cselekvésre” – utasítja táviratában a CIA igazgatója egyik helyettesét, Frank Wisnert, aki Bécsből figyelte a magyar forradalom vérbefojtását.
A bp-i jugoszláv nagykövetségen ülést tart az MSZMP (alapító) Intéző Bizottsága (Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Nagy Imre, Szántó Zoltán), valamint Haraszti Sándor. A testület határozata törvényesnek nyilvánítja Nagy Imre kormányát, és kifejti, a kormánynak nem szabad lemondania, mert ezzel igazolná Kádár árulását.
Bp-re érkezik Mihail Szuszlov és Gennagyij Arisztov, az SZKP KB titkárai. A szovjet pártvezetők titkos megbeszéléseket folytatnak Kádár Jánossal, aki kijelenti: kormánya közleményben fogja garantálni Nagy Imre és csoportja biztonságát.
Megtartja első ülését az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága (IKB).1 Kádár János beszámol a forradalom alatti tevékenységéről, Nagy Imrével való együttműködéséről és az MDP feloszlatásáról. A testület határozata szerint a párt lapja a Népszabadság (Nsz), a Szabad Népet megszüntetik; bizottságot állítanak fel a párt szervezésére. Az IIB-be kooptálják Münnich Ferencet. SZKP-delegáció Mo-ra küldését kérik, hogy megkezdjék a tárgyalást Nagy Imrével.
1) Rainer, Nagy Imre, II, 346.