Kun András páter (szeptember 19.) nyilas fegyveres osztaga a Városmajorban, a Csaba utca sarkán legyilkolja az Alma utcai zsidó szeretetházból elhurcoltakat, kb. 80 ([?] 90 [?]) embert.1
1940–49
Bp-en megindul a Szabadság c. napilap, koalíciós szerkesztőséggel (Darvas József, Kállai Gyula, Zilahi Lajos), ténylegesen kommunista irányítás alatt.
A szovjet hadsereg bevonul Kassára.
Lengyelországban főparancsnoka feloszlatja a Honi Hadsereget.
január 20.
Gyöngyösi János külügyminiszter az INK, Kliment Vorosilov marsall a szövetséges hatalmak nevében Moszkvában aláírja a magyar fegyverszüneti egyezményt; ezzel Mo kilép a háborúból. A főbb pontok: hadseregét és a közigazgatást Mo visszavonja az 1937. december 31-ei határok mögé; 8 nehézhadosztállyal hadba lép Németország ellen; 300 millió dollár kártérítést fizet; feloszlatja a németbarát és fasiszta szervezeteket; elfogadja a SZEB felállítását. Mo első ízben a fegyverszüneti szerződésben vállal kötelezettséget a háborús bűnösök felelősségre vonására, illetőleg a német állampolgárok internálására. (Bár az ország helyzete nemzetközi jogi szempontból megváltozik, a szovjet hadsereg visszaéléseivel szembeni föllépések továbbra is eredmény-telennek bizonyulnak. Nem szűnik meg a mo-i németség deportálása sem.) február 3.
A szovjetek Budán felállítják az új magyar hadsereg első önkéntes századait. február 12.
A nyilasok Sopronkőhidán kivégzik Odescalchi Miklós hg.-et, az ellenállási mozgalom tagját.
január 20. körül
A szovjet Állambiztonsági Népbiztosság bp-i képviselői berendezkednek a Vilma királyné út 34–36. sz. alatti épületben.
január 21.
Tildy Zoltán vezetésével megalakul a Bp-i Nemzeti Bizottság (BNB); a testület első ülésén a kisgazdapárti Csorba Jánost választja a főváros főpolgármesterévé. május 16. A kommunista Sólyom László v. honvédtisztet kinevezik Bp rendőrfőkapitányává; Sólyom helyettese Kádár János.
Az MKP KV és az SZDP Országos Vezetősége hatfős állandó (összekötő) bizottság felállításában állapodik meg, amelynek feladata az országos jelentőségű politikai és gazdasági kérdések egyeztetése. A pártok egyidejűleg kijelentik, hogy megőrzik önálló programjukat és szervezeti függetlenségüket, de fenntartják az 1944. október 10-én kötött egyezményt, amely szerint politikailag és szervezetileg is együttműködnek a szabad, független és demokratikus Mo megteremtése érdekében. január 25.
1) Braham, 234.; Ungváry, Budapest, 244.