Bp-en a járási, megyei és bp-i titkárok, a központi apparátus és intézmények vezetői részvételével összeül az I. úttörő össztitkári értekezlet. — Másnap tízpontos határozatot fogadnak el a mozgalom céljairól; fő feladatként a tanulmányi munka javítását és az „új, művelt, szocialista erkölcsi ifjúság” nevelését jelölik meg.
1940–49
március 24.
Kiutasítják Mo-ról az USA követségének két helyettes katonai attaséját. október 21.
március 25.
Hűtlenség vádjával letartóztatják Vörös János ny. vezérezredest, a m. kir. Honvédség egykori vk. főnökét, az INK v. honvédelmi miniszterét. 1950. június 9.
március 26.
Szófiában megkezdődik a BKP KB kétnapos ülése. — A frakciók küzdelmében győz a „moszkovita” irányvonal: a hazai kommunisták első számú vezetőjét, Trajcso Kosztovot leváltják miniszterelnök-helyettesi tisztségéből. június 10.
Bemutatják Apáthi Imre Forró mezők c. filmjét.
március 31.
E hónap folyamán a Társadalmi Szemle március-áprilisi kettős számában megjelenik Aczél Tamás írása „A burzsoá ideológia egyes jelenségei fiatal magyar líránkban” címmel.
április 2.
Rákosi Mátyás az MDP KV előtt kijelenti, hogy az ogy-i választások egyik célja „csökkenteni a polgári pártok jelentőségét, és meggyorsítani elhalásukat, likvidálásukat”. A testület dönt az első ötéves terv megindításáról. december 10.
Az USA és Nagy-Britannia kormánya jegyzékben bírálja Mo, Bulgária és Románia kormányát a békeszerződésben vállalt kötelezettségeik elmulasztásáért.
április 3.
Marosán György, az MDP főtitkár-helyettese az FTC Üllői úti sporttelepén tartott nagygyűlésen bejelenti a „Munkára, Harcra Kész” (MHK) mozgalom megindítását.
április 4.
Washingtonban a Benelux-államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Dánia, Norvégia, Izland, Kanada és az USA részvételével megalakul az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO). A húsz évre kötött szerződés a „kollektív védelem” elvén alapul, de nem írja elő a felek automatikus és kölcsönös hadba lépését. 1954. március 31.