Oroszlányban (Komárom m.) felavatják a 200 MW teljesítményű hőerőművet.
magyarkronologia összes bejegyzése
augusztus 15.
A kínai kormány nyilatkozata szerint az atomcsend-egyezmény aláírásával a szovjet vezetők „elárulták önmagukat, eladták a Szovjetunió és a világ népeinek érdekeit”.
augusztus 17.
Felavatják a szabadság vértanúi emlékművét a bp-i Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, az 1942-ben itt halálra kínzott Rózsa Ferenc, az itt vallatott Schönherz Zoltán és mások emlékére.
augusztus 20.
Aporliget községet (Szabolcs-Szatmár m.) bekapcsolják az országos villamosenergia-hálózatba; ezzel befejeződik a falvak villamosítása.
augusztus 22.
A csehszlovák sajtóban közlemény jelenik meg az 1949–1954 közötti politikai perek felülvizsgálatának eredményeiről. szeptember 20. Közlik, hogy felmentették az ellenük emelt vádak alól a Rudolf Slánský és társai elleni bűnperben, valamint az ún. szlovák burzsoá nacionalisták elleni perben elítélt személyeket.
augusztus 22.
A Nsz közleménye tudatja, hogy Mo és Görögország diplomáciai kapcsolatait nagykövetségi szintre emelték.
augusztus 22.
Miskolcon felavatják a 73 m magas avasi kilátótornyot.
augusztus 22.
Bemutatják Markos Miklós Tücsök c. filmjét.
augusztus 28.
Az USA fővárosában 200 ezer ember vonul utcára a faji diszkrimináció elleni tiltakozásul. A „washingtoni menet” befejezéseként Martin Luther King színes bőrű baptista lelkész (1964. december 10.) a faji megbékélésről mond beszédet, s azt a következő szavakkal kezdi: „Van egy álmom!” (I have a dream). 1964. július 2.
augusztus 30.
Működni kezd a moszkvai Kreml és a washingtoni Fehér Ház közötti közvetlen összeköttetés, a „forró drót”.