Megkezdi működését a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI); első igazgatója Kovács István.
magyarkronologia összes bejegyzése
szeptember 1.
Szlovákiában megnyílnak az első magyar tannyelvű óvodák és iskolák. Az óvodák száma az 1950/51-es tanévben 142, amelyekben 4985 gyermekkel 151 osztály működik. Az elemi iskolák száma 522, a középiskoláké (a 11–15 éves gyermekek számára) 91; ezekbe összesen 45 497 tanuló iratkozik be. Révkomáromban magyar tannyelvű gimnázium, Pozsonyban magyar pedagógiai gimnázium nyílik, a pozsonyi és kassai ipari szakiskola mellett magyar tagozatot indítanak. — Pozsonyban megalakul az Állami Faluszínház magyar tagozata, a második világháború utáni első hivatásos szlovákiai magyar színtársulat.
szeptember 1.
Az Mt Zöld Sándor belügyminiszter előterjesztésében „a szerzetesrendek feloszlatásáról” tárgyal. szeptember 7.
szeptember 2.
Átadják a Magyar–Szovjet Olaj Rt. szőnyi finomítóját és kísérleti laboratóriumát.
szeptember 4.
Dwight Eisenhower amerikai tábornok Denverben (USA, Colorado állam) mondott beszédével megkezdi tevékenységét a „Keresztes hadjárat a szabadságért” (Crusade for Freedom) elnevezésű szervezet, amelynek célja, hogy, többek között a Szabad Európa Rádió hálózattá fejlesztése révén, elmondja az igazságot a vasfüggöny mögött élő népeknek.
szeptember 6.
Az MDP PB határozatot hoz a „kulákkérdésről”. december 23.
szeptember 6.
Dudás Miklós püspök Hajdúdorogon felállítja a görög katolikus papnevelő intézetet.
szeptember 7.
Az 1950: 34. tvr. kimondja: „A Magyar Népköztársaság területén a szerzetesrendek működési engedélye ennek a törvényerejű rendeletnek hatálybalépésével megszűnik. Nem vonatkozik ez a rendelkezés a katolikus egyházi iskolákban a tanítás ellátására szükséges megfelelő számú férfi és női tanítórend működési engedélyére.” Az intézkedés 635 rendházat, 23 férfi és 40 női rendet, 2582 szerzetest és 8956 apácát érint.1
1) MKL. A számok forrása: Révai József beszámolója az MDP KV június 1-jei ülésén.
szeptember 7.
Jóború Magda kultuszminisztériumi államtitkár és Sík Sándor piarista rendfőnök megállapodást ír alá a katolikus egyháznak átadandó iskolákról. A bencés rend a pannonhalmi és a győri Czuczor Gergely Gimnáziumot, a kegyes tanítórend (piaristák) a kecskeméti Katona József Gimnáziumot és a bp-i Piarista Gimnáziumot, a ferences rend az esztergomi és a (felállítandó) szentendrei gimnáziumot, a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek a bp-i Rozgonyi Piroska (Patrona Hungariae) Gimnáziumot és a debreceni Svetits Intézet gimnáziumi részét működtetheti; az egyház hat kollégiumot tarthat fenn. szeptember 17.
szeptember 7.
Megjelenik az Mt 232/1950. sz. rendelete a földalatti vasút létesítésével kapcsolatos kérdések szabályozásáról. A rendelet értelmében a tulajdonos köteles megengedni, hogy ingatlana légterét és föld alatti részét az építendő vasút berendezéseinek elhelyezésére használják. szeptember 17.