Baloldali tömörülés létrehozását sürgeti a Münnich Ferenc Társaság. — A szervezet közgyűlését levélben üdvözli Grósz Károly, az MSZMP főtitkára.
magyarkronologia összes bejegyzése
szeptember 2.
Szűrös Mátyás, az Ogy elnöke felszólal az erdélyi körök országos tanácskozásán. Szűrös felhívja a figyelmet arra, hogy román részről burkolt katona fenyegetés fogalmazódott meg, és arról is beszél, hogy elkerülhetetlennek látszik a kettős állampolgárságról szóló magyar–román egyezmény felmondása.
szeptember 2.
E tanévtől a bp-ferencvárosi Mester Utcai Általános Iskolában megkezdik a cigány nyelv fakultatív oktatását.
szeptember 2.
Országos tanévnyitót tartanak az újraindult Fasori Ev. Gimnáziumban. Glatz Ferenc művelődési miniszter az ünnepségen az új oktatási törvény tervezetéről, az állami iskolamonopólium felszámolásáról, a magán- és felekezeti iskolák alapításának lehetőségéről beszél. A miniszter bejelenti: a művelődési tárca hároméves tervet dolgozott ki, amelynek alapján 70–100%-kal emelkedik a pedagógusok bére. Az elkövetkező egy év során 60%-kal nő a tanárok fizetése, és ezen belül már januárig 20%-kal emelik bérüket. — A tanévnyitót az MTV egyenes adásban közvetíti.
szeptember 2.
Bp-en a Boráros tér–Nagykörút–Moszkva tér útvonalon megszűnik az autóbusz-közlekedés.
szeptember 3.
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára hivatalos látogatásra Finnországba utazik. — Grósz megbeszélést folytat Pertti Paasióval, a Finn Szociáldemokrata Párt elnökével, külügyminiszterrel és Ilkka Suominennel, a Nemzeti Koaliciós Párt elnökével, kereskedelmi és ipari miniszterrel. Grószt fogadja Harri Holkeri kormányfő és Mauni Koivisto államfő.
szeptember 3.
A Külügyminisztérium hivatalosan cáfolja azokat a bonni jelentéseket, amelyek szerint Mo-ról másnap humanitárius alapon Nyugatra utazhatnak az NDK-menekültek. szeptember 7.
szeptember 3.
Az MSZMP reformköreinek országos tanácskozásán hangsúlyozzák: olyan pártot akarnak teremteni, amely szakít az államszocializmussal és a bürokratikus központosítással. Sürgetik, hogy a pártkongresszus változtassa meg az MSZMP nevét.
szeptember 3.
A Kereskedelmi Minisztérium nem járul hozzá további rubelviszonylatú exportkötésekhez s nem engedélyezi a jövőre esedékes szállítások ez évi teljesítését, mert rendkívül magas a magyar aktívum a Szu-val szemben.
szeptember 4.
A politikai egyeztető tárgyalások során középszinten megállapodnak abban, hogy a módosított alkotmány mondja ki: a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus elvei egyaránt érvényesülnek. szeptember 6.