1989

Aláírják a megállapodást az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között a tárgyalások megkezdéséről. június 13. Az aláírók: az MSZMP részéről Fejti György, a KB titkára; az EKA részéről Hardi Péter (FKgP), Varga Csaba (Magyar Néppárt) és Sólyom László (MDF); a „harmadik oldal” részéről Kukorelli István (HNF), Soósné Dobos Mária (MNOT), Kemény Csaba (BAL) és Kósáné Kovács Magda (SZOT).

    Nyilvánosságra hozzák a politikai egyeztető tárgyalások megkezdéséről szóló megállapodást, amely szerint a demokratikus átmenet megvalósítása, a politikai konfliktusok megoldása csak békés, erőszaktól mentes módon történhet, ezért egyetlen társadalmi szervezet sem rendelkezhet közvetlenül a fegyveres testületekkel.

      1989.

      június 12.

      A TIB közleményt ad ki, amelyben felhívják Mo és Bp népét, hogy június 16-án a Hősök terén egy-egy szál virággal rója le kegyeletét a nemzet mártírjai előtt. — A mo-i egyházak közös nyi-latkozatban javasolják, hogy Nagy Imre és sorstársai temetése a nemzeti gyász és az összefogás napja legyen.