Mo-ra látogat Guy Spitaels, a Szocialista Internacionálé alelnöke. — Spitaels megbeszélést folytat Nyers Rezsővel, az MSZP elnökével és Horn Gyulával, az MSZP OE tagjával, külügyminiszterrel. Az alelnököt fogadja Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök.
1989
Jugoszláviában megkezdődik a kosovói albán Azem Vllasi és társai pere, három évtized óta a legnagyobb politikai per az országban. 1990. április 24.
Az MDF Elnöksége, a módosított alapszabálynak megfelelően, megválasztja a párt három alelnökét: Lezsák Sándort, Keresztes K. Sándort és Kulin Ferencet.
október 31.
Az Ogy, az SZDSZ és a Fidesz által összegyűjtött aláírások alapján, dönt az ún. négykérdéses népszavazás kiírásáról. november 26. A képviselők úgy döntenek, hogy a köztársaságielnök-választás a címerről kiírandó népszavazással egyidejűleg, 1990. január 7-én legyen. — Az Ogy határozatot hoz a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer mo-i munkálatainak végleges leállításáról, s felhatalmazza a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a Csehszlovákiával kötött 1977. évi szerződés módosításáról. november 3.
Kétnapos hivatalos látogatásra Bp-re érkezik Jón Baldvin Jannibalsson izlandi külügyminiszter.
Kovács László külügyminisztériumi államtitkár hatnapos hivatalos látogatásra az USA-ba érkezik.
E hónapban a Foreign Affairs c. folyóiratban megjelenik Francis Fukuyama1 „The End of the History” (A történelem vége) c. tanulmánya.
1) Fukuyama ekkor az USA Külügyminisztériumának igazgatóhellyettese volt.
november 1.
Catherine Lalumière, az Európa Tanács főtitkára befejezi bp-i tárgyalásait. A főtitkár kijelenti: Mo már 1990-ben a szervezet tagja lehet. 1990. november 6.
Az ellenzéki pártok megállapodnak abban, hogy a kormány által számukra biztosított 100 millió Ft-ból taglétszámuk alapján részesednek.
Az MSZP hivatalosan bejelenti, hogy csatlakozni kíván a Szocialista Internacionáléhoz.