Horn Gyula külügyminiszter a VSZ külügyminiszteri bizottságának varsói ülésén közli: Mo a jövőben még inkább azon lesz, hogy szövetségbeli tagságától független, önálló külpolitikát folytasson.
1989
Az Mt a Magyar Köztársaság kikiáltása alkalmából közkegyelmi törvény megalkotását javasolja az Ogy-nek. október 30.
Az LB Király Bélát, 1956-ban a Nemzetőrség parancsnokát felmenti az ellene korábban emelt vádak alól, és visszaadja vezérőrnagyi rangját.
október 28.
Prágában tízezer ember tüntet Csehszlovákia megalakulásának évfordulóján. A tömeget a rohamrendőrség brutálisan feloszlatja, több száz embert őrizetbe vesznek. november 17.
Pozsgay Imre, az MSZP OE tagja, államminiszter nem hivatalos látogatásra Kanadába érkezik. november 2.
október 29.
Elkészül az Ipari Minisztérium új energiaprogramja, amely szakítani kíván azzal a gyakorlattal, hogy a magyar energiaszükségletet csaknem kizárólag szovjet forrásból fedezzék.
Az SZDSZ küldöttértekezlete állásfoglalásában javasolja, hogy hozzanak létre az állami vagyon sorsára felügyelő kormányszervezetet, illetőleg az állambiztonsági szolgálatot a jövőben ne a BM irányítsa.
október 30.
Az MSZP Bp-i Bizottsága koszorúzást rendez a Köztársaság téri pártház 1956-ban elesett védőinek tiszteletére. A koszorúzás után kisebb incidensre kerül sor a szervezők és a volt MSZMP néhány, többségében idős tagja között.
Folytatódik az Ogy szeptemberi ülésszaka. október 31. A képviselők elfogadják az 1989: XXXVII. tc.-et a közkegyelem gyakorlásáról, és a XXXVIII. tc.-et az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felállításáról. Az ÁSZ elnökévé Hagelmayer Istvánt választják. november 23. — Az Ogy megbízott elnökévé Fodor Istvánt választják.
Az NDK nagyvárosaiban ismét több tízezren tüntetnek a rendszer ellen. november 4.