1989. július
1989.

július 6.

Az LB Elnökségi Tanácsa hatályon kívül helyezi a Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós és Szilágyi József ügyében 1958-ban született ítéleteket, és az érintetteket bűncselekmény hiányában felmenti az akkor ellenük emelt vádak alól. — Az ítélet kihirdetése idején érkezik a tárgyalóterembe a hír Kádár János haláláról.

    Hivatalos látogatásra Bp-re érkezik Wolfgang Schüssel osztrák gazdasági miniszter. — Schüssel találkozik Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettessel, és kifejti, hogy a bős–nagymarosi vízlépcső miatti bizonytalanság egyre nagyobb károkat okoz az osztrák gazdaságnak, s ezért mielőbb szeretné­nek végleges választ kapni. július 7.

      Meghal Kádár János, 1956 óta az MSZMP és ezzel Magyarország első számú vezetője. július 14. — A kormány országos gyászt rendel el. — Az MSZMP Elnöksége bi­zottságot alakít a 77 éves korában elhunyt politi­kus temetésének megszervezésére. A testület búcsújában fájdalommal és őszinte tisztelettel adózik Kádár János emlékének, de szól arról is, hogy az idő s vele az MSZMP sok tekintetben meghaladta Kádár politikusi életművét.