1988. augusztus

E napon eldől, hogy heteken belül felszámolják a Ganz-Mávagot, mert a költségvetés nem hajlandó átvállalni a cég 17 milliárdos adósságát. — Tatai Ilona, az MSZMP PB tagja kijelenti: veszteséges termelésre és kivitelre még államközi szerződések alapján sem kötelezhetők a magyar vállalatok, mert e megállapodásokért az államnak kellene viselnie a felelősséget.

    1988.

    augusztus 28.

    Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, az Mt elnöke és Nicolae Ceauşescu, az RKP főtitkára, államelnök Aradon találkozik. — A magyar pártvezetés megosztott volt a román meghívás elfogadása tekintetében; a találkozó helyszínét is a román fél jelölte meg. — A tárgyalás érdemi eredmény nélkül ér véget; a közös közlemény román javaslat alapján készül el. augusztus 30. Az egyetlen megállapodás, hogy későbbiekben magyar tanácsi küldöttség utazhat Romániába „a településfejlesztési program tanulmányozására”.

      1988.

      augusztus 30.

      Major László, az MSZMP szóvivője közli: a román vezetés elfogadta az 1989-re javasolt legfelső szintű eszmecserét és azt, hogy azon közös deklaráció szülessen a nemzetiségi kérdésről. Román részről hajlandók a gazdasági együttműködés kiszélesítésére és arra, hogy újból összeüljön a kulturális vegyesbizottság, s hogy közös testület vizsgálja meg a Mo-on tartózkodó román állampolgárok helyzetét.