1988. augusztus
1988.

augusztus 19.

Nagylétánál átszökik Mo-ra erdélyi magyarok csoportja, 72 ember. A határőrizeti hatóságok bezárják őket a helyi moziba, majd másnap 32 személyt megbilincselve visszaadnak Romániának. — A visszakerülteket a román határőrök bántalmazzák, majd szabadon engedésük után legtöbbjüket egyévi kényszermunkára ítélik, amit eredeti munkahelyükön tölthetnek le.

    1988.

    augusztus 20.

    Magyar független csoportok levelet intéznek a csehszlovákiai polgárjogi mozgalmak képviselőihez a szovjet invázió 20. évfordulóján; a TIB nevében Rácz Sándor és Vásárhelyi Miklós írja alá a levelet. augusztus 21.Csehszlovákiai magyar értelmiségiek, munkások és diákok több száz aláírással ellátott felhívásukban tiltakoznak a romániai faluromboló tervek ellen, és felkérik a világ kormányait és a nemzetközi közvéleményt, hogy követeljék a településrombolás és a többi antidemokratikus intézkedés azonnali leállítását, az emberi, demokratikus és nemzetiségi jogok helyreállítását Romániában.

      A bp-i Szent István-bazilika előtt több tízezres tömeg jelenlétében szentmisén emlékeznek meg államalapító Szent István király halálának 950. évfordulójáról. — Paskai László bíboros bejelenti: az ET és a kormány II. János Pál pápát meghívta Mo-ra. november 4.

        1988.

        augusztus 21.

        Prágában a szovjet megszállás 20. évfordulóján rendezett tüntetésen mintegy négyezer ember követeli a szovjet csapatok távozását, a cenzúra eltörlését, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az emberi jogok tiszteletben tartását, valamint szabad választások megtartását. A rendőrség a tüntetést brutális módon szétzavarja. október 28.