1986. október
1986.

október 22.

Woods Hallban (USA, Massachusetts állam) 93 éves korában meghal Szent-Györgyi Albert Kossuth-díjas és Corvin-koszorús biokémikus, aki, egyetlen magyar tudósként, 1937-ben mo-i munkásságával, a C-vitamin fölfedezéséért nyerte el az orvosi (élettani) Nobel-díjat.

    Bp-en, több mint hat esztendei előkészítést követően, aláírják az 1961. évit felváltó új magyar–csehszlovák kulturális és tudományos együttműködési egyezményt, amely első ízben rögzíti egyezményben a nemzetiségi együttműködés tényét. Az új egyezmény 4., ún. nemzetiségi cikkelye szerint, amellyel szemben a csehszlovák fél hosszú időn keresztül fenntartásait hangoztatta, a szerződő felek „támogatják állami szerveik együttműködését a Magyar Népköztársaságban élő szlovák nemzetiségű állampolgárok és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő magyar nemzetiségű állampolgárok kulturális és művelődési fejlődésének biztosításában”.

      1986.

      október 23.

      A magyar forradalom 30. évfordulóján magyar, keletnémet, cseh, szlovák és lengyel ellenzéki személyiségek nyilatkozatukban közös örökségnek nyilvánítják az 1956-os forradalom hagyo-mányát és tapasztalatait; az aláírók között szerepel Göncz Árpád és Václav Havel, valamint számos egykori 56-os elítélt. — Ronald Reagan, az USA elnöke proklamációjában a napot az amerikai magyarok szabadságünnepének nyilvánítja. — Nagy Jenő lakásán 50-60 fő részvételével megemlékezést tartanak; felszólal többek között Rácz Sándor és Szilágyi Sándor. — A Magyar Szabadságharcosok Szövetsége Párizsban megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját. Az Auditorium des Halles-ban ünnepi hangversenyt adnak. A Szenátus épületében az Emberi Jogok Magyar Ligájának rendezésében tanácskozást szerveznek, amelyen a francia szellemi elit színe-java részt vesz; az ülés, amelyen Fejtő Ferenc és Maurice Schumann elnököl, határozatban szólítja fel a Kádár-kormányt, adja meg a végtisztességet  az 56-os mártíroknak. Határozatot hoznak egy sírhely megvételéről a párizsi Père Lachaise temetőben, amely a mártírok jelképes sírja lesz. — Lengyel emigránsok részvételével tüntetést tartanak a londoni magyar nagykövetség előtt. A BBC több órás emlékműsort sugároz; az angol rádió magyar adása napról napra kíséri végig az eseményeket. A Sunday Telegraph megbízza Vizinczey Istvánt, hogy bp-i riportban számoljon be az ország elmúlt 30 évéről; kéziratait azonban visszatérése előtt Ferihegyen elkobozza a rendőrség. — A Genfi Magyar Klub kerekasztal-beszélgetést és fáklyás felvonulást rendez a forradalom emlékére.

        1986.

        október 29.

        Bp-re érkezik Edward Rowny nagykövet, az USA elnökének különmegbízottja. — Rowny Szűrös Mátyást, az MSZMP KB titkárát és Várkonyi Péter külügyminisztert tájékoztatja a reykjavíki csúcstalálkozóról. A nagykövetet fogadja Lázár György miniszterelnök.