1982. március

Prágában Mo és Csehszlovákia képviselői, magyar kezdeményezésre megállapodást írnak alá a kötelező minimális valutabeváltásról. Ennek értelmében állampolgáraik egyéni turistaként csak akkor utazhatnak a másik országba, ha rendelkeznek a saját országuk pénzváltó helyein vásárolt meghatározott összegű forinttal, illetőleg koronával. — A magyar fél az aláírással egy időben felveti az 1962. évi kishatárforgalmi egyezmény módosítását, a korábbi 15 km-es sáv 20 km-esre bővítését és az évi egy helyett 12 utazás lehetővé tételét.

    1982.

    március 31.

    E hónapban Nagyváradon, 1981. decemberi dátummal, elkészül az Ellenpontok c. szamizdat folyóirat első száma. Szerkeszti Ara-Kovács Attila és Tóth Károly nagyváradi tanár és Szőcs Géza kolozsvári költő. Az első hat szám 6-6, a hetedik és a nyolcadik 50 példányban készül.