A Szociális és Egészségügyi Minisztérium vizsgálata megállapítja, hogy az egyes kórházak újszülött-osztályain történt fertőzést az entero-víruscsoport egyik fajtája okozta. augusztus 25.
1980–89
Az MSZMP PIB állásfoglalást tesz közzé, amely szerint a pártvezetés nem azonosul az 1968-as prágai katonai beavatkozással. A nyilatkozat leszögezi, hogy a párt akkori vezetése eredetileg a „politikai megoldás” híve volt. — A csehszlovák politikai vezetés reakciója szerint az MSZMP állásfoglalása „a hazai és a külföldi antiszocialista erők malmára hajtja a vizet”.
Pozsgay Imre, az MSZMP Elnökségének tagja szerint a DEMISZ aláírásgyűjtési akciója a köztársasági elnöki intézmény mielőbbi bevezetése érdekében ellentétes a nemzeti egyeztető tárgyalások előzetes megállapodásával.
augusztus 17.
Az EKA bejelenti: ha a kormány politikai megegyezés híján a parlament elé terjeszti a sarkalatos törvények tervezetét, az a tárgyalások megszakadásához vezetne. — Az ellenzéki tömörülés is bírálja a DEMISZ aláírásgyűjtési kezdeményezését.
Varsóban Czesław Kiszczak tábornok, belügyminiszter visszaadja kormányalakítási megbízatását. — A Szolidaritás, a LEMP két „koalíciós” partnerével, a parasztpárttal és a demokrata párttal kötött aznapi megállapodásának megfelelően, Tadeusz Mazowieckit jelöli Lengyelország miniszterelnökévé. augusztus 19.
A kormány szerint fel kellene gyorsítani a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások ütemét, s a legfontosabb jogszabályjavaslatokat mihamarabb az Ogy elé kell terjeszteni. — Az Mt is elítéli a VSZ tagállamainak 1988-as csehszlovákiai beavatkozását. — A kormány településfejlesztési és szervezési alapot hoz létre hét megye elmaradott térségeinek fejlesztésére.
A Reuter brit hírügynökség szerint a hónap első felében 1100 NDK-állampolgár szökött át a magyar határon Ausztriába. augusztus 19.
Pozsonyban büntetőeljárás indul Ján Čarnogurský, Miroslav Kusý, Anton Selecký, Hana Ponická, később pedig Vladimír Maňák szlovák ellenzékiek ellen, akik felhívással fordultak az ország lakosságához, hogy augusztus 21-én békés tüntetésen tiltakozzanak Csehszlovákia 1968. évi megszállása ellen.
augusztus 18.
Bemutatják Bacsó Péter Titánia, Titánia c. kétrészes filmjét.
A szakszervezetek becslése szerint ezen a napon egymillió dolgozó vesz részt a húsáremelés elleni figyelmeztető sztrájkban. — A SZOT és a kormány tárgyalásán megállapodnak, hogy közösen kérik a húsipari vállalatokat: ne emeljék az árakat. augusztus 21.