Megkezdődik az MSZMP KB kétnapos zárt ülése. június 24. Kimmel Emil, a párt helyettes szóvivője közli, hogy másnap is folytatja munkáját a testület, amely nemcsak személyi, hanem szervezeti kérdésekben is dönt. — Három hónapra felfüggesztik állásából az MSZMP KB Külügyi Osztályának helyettes vezetőjét, Tabajdi Csabát. szeptember 5.
1980–89
A KNEB vizsgálata szerint 1988-ban csaknem 130 ezren voltak hosszabb-rövidebb ideig munka nélküli álláskeresők, ami az egy évvel korábbihoz képest 20%-os növekedést jelent. július 13.
június 24.
Folytatódik az MSZMP KB zárt ülése. június 25. A Politikai Bizottság és a Titkárság megszűnik. Négytagú Elnökséget választanak, amelynek tagjai: Grósz Károly, Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre. A párt elnökévé Nyers Rezsőt választják. Megalakul a 21 tagú Politikai Intéző Bizottság. A KB október 7-ére összehívja az MSZMP következő kongresszusát. A megüresedett titkári helyekre Kovács Jenőt pártszervezési titkárrá, Barabás Jánost pedig az ideológiai és a sajtóügyek felelősévé választják. Felmentik titkári tisztségéből Berecz Jánost, akit egy újonnan felállítandó összevont pártelméleti kutatóintézet főigazgatójának javasolnak.
Az MSZDP egészségi állapota miatt felmenti elnöki funkciójából Révész Andrást, s helyébe Baranyai Tibort választja meg. Őszre összehívják a párt kongresszusát.
Az MDF elnöksége és választmánya úgy dönt, hogy alakuljon párttá az MDF.
Kínában leváltják tisztségéből Csao Ce-jangot, a KKP KB főtitkárát.1
1) Csao március első napjaiban fogadta a tüntető diákok képviselőit.
Törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánítják a Krisna-tudatú Hívők Közösségét.
június 25.
Közleményt adnak ki az MSZMP KB kétnapos üléséről. A dokumentum szerint ha az Ogy törvényt hoz a köztársasági elnöki intézmény bevezetéséről, akkor a párt jelöltje erre a tisztségre Pozsgay Imre.
június 26.
A Dohányértékesítő Vállalat bejelenti, hogy emeli a cigaretták árát.
Hom Gyula, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, külügyminiszter, hivatalos látogatásra Ausztriába utazik. június 27. — Horn tárgyal Alois Mock alkancellár-külügyminiszterrel, és fogadja őt Franz Vranitzky szövetségi kancellár; előadást tart az Osztrák Külpolitikai Társaság és Gyáriparosok Szövetsége rendezvényén.