Bp-en öt évre szóló magyar–osztrák árucsere-forgalmi megállapodást írnak alá.
1962. november
november 15.
Az LB hatályon kívül helyezi a Kéthly Anna ellen 1954-ben hozott ítéletet, és a kémkedés, valamint államellenes szervezkedés vádja alól felmenti. Ugyanakkor államellenes izgatás miatt (távollétében) 3 évi börtönre ítélik.
Mo és a Szu 1980-ig szóló egyezményt köt a timföld- és alumíniumtermelési együttműködésről. Mo 1967-ben 30 ezer, majd fokozatosan növekvő mértékben (1980-ban már 330 ezer tonna) timföldet szállít a Szu-ba. Az ebből kohósított alumíniumot a Szu teljes egészében visszaszállítja Mo-ra. Az árakat külön egyezményben állapítják meg. A timföld és az alumínium értéke közötti különbözetet a két ország közötti áruforgalomra vonatkozó jegyzőkönyvben rögzítendő magyar áruk szállításával fedezik.
Mo csatlakozik a nemzetközi főútvonalak építése tárgyában Genfben kiadott nyilatkozathoz.
Bemutatják Keleti Márton Esős vasárnap c. filmjét.
A moszkvai Novij Mir c. folyóiratban megjelenik Alekszandr Szolzsenyicin kisregénye, az Ivan Gyenyiszovics egy napja. 1963. február 28.
november 17.
Elkészül a Nyékládháza és a Miskolc Tiszai pályaudvar közötti vasúti pálya villamosítása. Ezzel a Bp–Miskolc vonalon megvalósul a villamos vontatás lehetősége.
Felavatják a békéscsabai hűtőházat.
Moszkvában aláírják az árucsere-forgalom bővítéséről, az 1963–65. évi áruforgalomról és az 1963. évi szállításokról szóló magyar–szovjet jegyzőkönyvet.
A Mo-i Egyházak Ökumenikus Tanácsa közgyűlése tiszteletbeli elnökké választja Bereczky Albert ny. ref. püspököt. 1966. július 4.