Befejeződik Nyikita Hruscsov jugoszláviai látogatása. — A szovjet pártvezető Josip Broz Tito és Aleksandar Ranković kíséretében Jugoszláviából a Krímbe utazik, ahol a szovjet kormány több tagja csatlakozik hozzájuk. Tito október 5-éig tölti szabadságát a Szu-ban. szeptember 30.
1956
Véget ér a KKP VIII. kongresszusa. A határozat az iparosítás és a nehézipar-fejlesztés fontosságát, a kollektív tulajdon erősítését, Kína védelmi képességének fokozását és az életszínvonal emelését hangsúlyozza. 1957. február 27.
Az Mt határozatot hoz a Magyar Enciklopédia kiadásáról; a 20-25 kötetesre tervezett nagylexikon első kötetének 1959-ben, az utolsónak 1966-ban kell megjelennie.
szeptember 28.
Az MDP PB határozatot hoz Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, a „párt halottai” katonai gyászpompával történő október 6-ai temetéséről. október 3. A temetést szervező bizottság tagja Apró Antal, Bata István, Csébi Lajos, Gáspár Sándor, Kiss Károly, Kovács István, Lukács György, Major Tamás, Marosán György, Mező Imre, Mód Péter, Münnich Ferenc, Vég Béla. — A PB megbízza Szalai Bélát a Nagy Imrével kapcsolatos iratok átnézésével, azzal a céllal, hogy megállapítsák, mely kérdésekben kell önkritikát kérni Nagy Imrétől. A testület a téeszekből való kilépés kérdéséről is tárgyal.
A Petőfi Kör vitát rendez „A magyar nevelésügy kérdései” címmel; vitavezető Jóboru Magda és Gosztonyi János. A vita középpontjában a demokratikus pedagógia helyreállítása, a sztálinista módszerek felszámolása, valamint Mérei Ferenc személyi és tudományos rehabilitációja áll. október 10.
Az MN Vezérkarának Szervezési és Mozgósítási Csoportfőnöksége javasolja a honvédelmi miniszternek a KMKA felszámolását, mert annak működtetése nemzetközi szerződésekbe ütközik. december 24.
Taggyűlést tart az Írószövetség. Számosan elégedetlenségüknek adnak hangot a változások, elsősorban a párttag írók vezetésből való kiszorítása miatt. Az MDP Bp-i Bizottságát képviselő Lovas Márton bírálja Zelk Zoltán beszédének „szovjetellenes felhangjait”. — A taggyűlésen felszólal a szovjet gulágot megjárt és nemrég hazatért Lengyel József, aki először szerepel a nyilvánosság előtt. Lengyel éles szavakkal utasítja el a Lovas által mondottakat, s kijelenti: „Addig nincs egység, amíg azok, akik bűnöket követtek el, nem felelnek bűneikért.”
szeptember 30.
Szénhiány miatt korlátozzák a személyszállító vonatok közlekedését; az országban 600 vonatot teljesen vagy részlegesen leállítanak.
Gerő Ernő a szovjet vezetők közvetítésével nem hivatalosan találkozik a Jaltában pihenő Josip Broz Tito jugoszláv vezetővel.1 október 5.
1) Nagy Miklós.
Mo-on véget ér a nyári időszámítás.