Délután Nagy Imre fogadja az ún. „angyalföldi küldöttséget”. Valójában régi híveinek egy csoportja (Gimes Miklós, Szilágyi József, Aczél Tamás, Józsa Péter, Oszkó Gyula r. ezredes) keresi fel, akik addig Kopácsi Sándor bp-i rendőrfőkapitány (a BM Bp-i Főosztályának vezetője) mellett, a kapitányság Deák téri épületében tanácsadóként tevékenykedtek. Velük tart két fiatal munkás, Schlaghammer György és Rubió István. A küldettek arra kérik a miniszterelnököt, nemzeti demokratikus forradalomként ismerje el a népmozgalmat, határolódjon el a tömegek előtt végképp hitelét vesztett régi pártvezetéstől, székhelyét pedig a pártközpontból tegye át az Országházba. — Ugyancsak a délután folyamán jut el Nagy Imréhez neves írók, művészek és közéleti személyiségek „Előterjesztése”, amelynek elsősorban az aláírók személye ad nyomatékot.1 — Az események hatására Nagy Imre arra a következtetésre jut, hogy az október 23-a óta történtek politikai minősítését meg kell változtatni, az addig folytatott politika tarthatatlan.2
1) Az aláírók között volt Benjámin László, Bernáth Aurél, Csók István, Déry Tibor, Ferencsik János, Fischer Annie, Gombás Pál, Háy Gyula, Illyés Gyula, Jánossy Lajos, Kodály Zoltán, Ordass Lajos, Szabolcsi Bence, Tamási Áron, Tóth Aladár, Veres Péter, Zathureczky Ede, Zelk Zoltán. Standeisky, Az írók, 47.
2) „Úgy tűnik, az őt [Nagy Imrét] ért hatások ekkor érték el azt a kritikus szintet, amely átlendítette a holtponton.” Ripp, Végnapok, 268. Nagy Imre „félfordulatát” Rainer M. János hasonlóan ábrázolja, „találónak” nevezve Ripp Zoltán mondatát. Rainer, Nagy Imre, II, 273.