1947. július
1947.

július 23.

A Ngy megszavazza a másnap hatályba lépő új választójogi törvényt, amely különböző politikai indokokkal jelentősen szűkíti a választásra jogosultak körét: nem szavazhat, aki fasiszta pártnak volt tagja; akit politikai okokból bocsátottak el állásából; akit nyugdíjmegvonásra ítéltek; aki a felszabadító seregek elől elmenekült és csak 1945. október 31. után tért haza. A helyben lakási cenzus miatt nem szavazhatnak a Szlovákiából áttelepülő magyarok, míg a kitelepülő szlovákok igen. Augusztus folyamán kb. 248 ezer embert törvényesen, több mint 466 ezret pedig adminisztratív úton zárnak ki a választójog gyakorlásából. Egy mandátum elnyeréséhez 14 ezer szavazat szükséges; ha egy pártszövetség megszerzi az összes szavazat 60%-át, övé a 60 országos listás mandátum 80%-a, 75%-kal e mandátumok 100%-a. A választások után a Nemzetgyűlés jogköre a 4 évre választott egykamarás Országgyűlésre száll át. A törvény a lakóhelyüktől távol lévők számára lehetővé teszi a névjegyzék-kivonattal (a későbbi ún. „kékcédulával”) történő szavazást. augusztus 31.