A magyar kormány a kitelepítések konkrét előkészületeiről, valamint az azt szabályozó rendeletekről tárgyal. A tervezet szerint, teljes vagyonelkobzás mellett, a német anyanyelvűek és a német nemzetiségűek is kitelepítendők; némi kivételezésre a vegyes házasságokban élők és az ellenállási mozgalom aktív résztvevői számíthatnak. — Hosszas és heves viták után az Mt végül túlnyomó többséggel, név szerinti szavazással elfogadja a kollektív bűnösség elvén alapuló rendeletet.1 december 29.
1) Gyöngyösi János külügyminiszter hevesen támadta a kollektivitás elvén alapuló telepítési tervezetet. Elismerte ugyan, hogy a magyar kormány maga kérte a kitelepítés lehetőségét, de csak a svábság magyarellenes rétegére vonatkozóan. Gyöngyösi rámutatott: a magyar kormánynak nincs és nem volt egyértelmű utasítása a németek kitelepítésére, és hogy az USA eddig kifejezetten elzárkózott a németek kollektív felelősségre vonása elől. Ezért elengedhetetlennek tartotta a SZEB írásos és konkrét, a kitelepítendők körét is meghatározó utasítását. — Nagy Imre belügyminiszter a svábok kitelepítésének végrehajtását a magyarság történelmi feladatának és egy nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségnek nevezte. A kollektív kitelepítést elfogadók, a nagyhatalmi állásfoglalást határozott utasításként értelmezve, túlzottnak vélték a külpolitikai veszélyek hangoztatását. Rákosi Mátyás a következőkkel érvelt: „A németek kitelepítését nem mi találtuk ki. Ennél fogva mi most azon az úton vagyunk, hogy a demokratikus nagyhatalmak és a demokratikus közvélemény határozatát elutasítsuk, óriási tapasztalatlanságot mutatva külpolitikai vonalon, ha a magyarság megtagadná a német nép kollektív felelősségre vonását. A határozatot úgy kell végrehajtani, ahogy az a magyar nép érdekeit legjobban szolgálja.” Antall József újjáépítési miniszter szerint „…nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, Magyarországnak érdeke, hogy minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől.”