Farkas Ferenc vezérezredes, országos elhelyezési kormánybiztos elrendeli a kormányszervek kitelepítését a front által veszélyeztetett fővárosból. november 3.
magyarkronologia összes bejegyzése
november 1.
A német Werwolf-mozgalom mintájára az ekkor Zákó András vezérőrnagy vezette VKF/2 irányításával megkezdődik a Hungarista Légió (Kopjás-mozgalom) szervezése; vezetője Korponay Miklós vk. százados.
november 1.
A Vörös Hadsereg elfoglalja Kecskemétet. november 2.
november 1.
Chicagóban nemzetközi értekezlet kezdődik a polgári légi közlekedés szabályozásáról. december 7.
november 2.
A nyilas hatalomátvétel óta első alkalommal ül össze a Képviselőház; a 372 képviselő közül csak 55 jelenik meg. — Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes és Budinszky László igazságügy-miniszter együttes előterjesztést tesz az államfői tiszt betöltésére. Eszerint „addig az ideig, míg a kormányzóválasztás lehetővé válik, az államfői hatalom gyakorlása törvényhozás útján ideiglenesen rendezendő… …éppen ezért a törvényhozás helyesen és a nemzet akaratának megfelelően cselekszik akkor, amikor most törvénnyel bízza meg őt [Szálasi Ferencet] az államfői teendőknek a kormányzói tiszt betöltéséig való ellátásával. Az erre vonatkozó rendelkezést tartalmazza a javaslat 4. §-a, avval a hozzáadással, hogy Szálasi Ferencet a »Nemzetvezető« cím illeti meg.” november 3. — A kormány miniszterei leteszik a hivatali esküt.
november 2.
A Vörös Hadsereg elfoglalja Kunszentmiklóst és Ceglédet. november 3. A szovjet támadás eléri a Bp határától 13 km-re fekvő Gyálpusztát, az Attila-vonal külső övezetét, ott azonban a szívós ellenállás miatt elakad. november 4.
november 2.
A nyugati határon megkezdődik a Vajna–Eichmann-megállapodásban a németeknek ígért 70 „reguláris” munkásszázad közül az elsők átadása a németeknek. A munkaszolgálatosokat a német–magyar határ mentén húzódó erődrendszer építésén dolgoztatják.1 november 8.
1) Braham, II, 209.
november 2.
Plakátokon hívják fel jelentkezésre a 16–50 éves, varrni tudó zsidó nőket, hogy jelentkezzenek közmunkára. november 3.
november 2.
A kormány beleegyezik abba, hogy tiszteletben tartja a zsidók számára a semleges államok által kiadott védleveleket, s hogy az általuk lakott házak területen kívüli státust élvezzenek. november 12.
november 2.
A szovjet csapatok Nyíregyházán megkezdik a munkaképes férfi lakosság összegyűjtését; az elhurcoltak száma meghaladta a kétezer főt.1
1) Stark Tamás.