Az SZDSZ ismételten követeli, hogy az Ogy zárolja az MSZMP, a Munkásőrség és a SZOT vagyonát.
magyarkronologia összes bejegyzése
szeptember 19.
Az NDK-ban a hatóságok elutasítják az Új Fórum bejegyzési kérelmét. szeptember 25.
szeptember 20.
Németh Miklós kormányfő fogadja az ev. egyház, a MIOK és a Szabadegyházak Tanácsa meg-bízottait. Az egyházak képviselői készek részt venni az Országos Vallásügyi Tanács munkájában.
szeptember 20.
Berecz János felszólal az MSZMP megújulásáért létrejött mozgalom tanácskozásán. Berecz úgy véli: a kongresszuson a pártnak egyaránt el kell határolódnia a bolsevik típusú megoldástól, a reformanarchiától, valamint azoktól, akik fel akarják adni a szocializmust.
szeptember 20.
A politikai egyeztető tárgyalások újabb középszintű megbeszélésén nyilatkozatot fogadnak el az állami vagyon értéken aluli kiárusítása ellen. szeptember 28.
szeptember 21.
Horn Gyula külügyminiszter New Yorkba utazik az ENSZ Közgyűlésének XLIV. ülésszakára. szeptember 29. — Ott-tartózkodása során Horn találkozik James Baker amerikai külügy-miniszterrel, aki kijelenti, hogy az USA nem akar Közép-Európában instabilitást.
szeptember 21.
A kormány a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon aláírt megállapodásnak megfelelően elfogadja a sarkalatos törvényeket, amelyeket sürgősségi indítvánnyal terjeszt az Ogy elé.
szeptember 22.
Szovjet–amerikai külügyminiszteri tárgyalások kezdődnek Washingtonban. — A Szu bejelenti: kész megkötni a START-egyezményt akkor is, ha egyidejűleg nem születik megállapodás az űrfegyverek eltiltásáról. A felek egyetértésre jutnak a nukleáris robbantások ellenőrzésének, valamint a hadgyakorlatok előzetes bejelentésének kérdésében.
szeptember 22.
Az Mt Egyházpolitikai Titkárságának vezetője 16 mo-i egyház képviselője előtt kijelenti: a kormány alkotmányos alapelvnek tartja, hogy hazánkban egyetlen egyházat, felekezetet, vallási közösséget se érjen hátrányos megkülönböztetés.
szeptember 22.
Ülést tart az MSZMP parlamenti képviselőcsoportja. A KB titkára bejelenti, hogy a párt ingatlanvagyonának értéke több mint 7,5 milliárd forint.1
1) 1956 után az MSZMP összesen 5,5 milliárd forint állami támogatást kapott.