Megalakul a Magyar Zsidó Ifjúsági Egyesület. Elnöke Fröhlich Róbert rabbi.
magyarkronologia összes bejegyzése
április 16.
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára hivatalos baráti látogatásra Bulgáriába érkezik. — Grósz Todor Zsivkovval, a BKP KB első titkárával, az Államtanács elnökével tárgyal.
április 16.
Az MSZMP reformkörei nyilatkozatban bírálják a kormányt és a pártvezetést: a kormányt alkalmatlannak tartják a kormányzásra, a pártról pedig azt állítják, hogy mostani politikája miatt méltatlan a hatalom gyakorlására. — Hasonló tartalmú dokumentumot tesz közzé az Értelmiségi Fiatalok Szövetsége. — Németh Miklós, az Mt elnöke visszautasítja a kormányát érő bírálatokat.
április 17.
Ülést tart az MSZMP KEB. A testület érvényteleníti a Bihari Mihályt, Bíró Zoltánt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót kizáró korábbi határozatot; az indokolás szerint az egy évvel korábbi döntés felülvizsgálatára azért került sor, mert az eltelt időben korszakos jelentőségű változások történtek a politikai közéletben és a politikai rendszerben. Az érintettek nem lépnek vissza a pártba. — A KEB új elnöke Lukács János.
április 17.
A SZOT Elnöksége úgy dönt, hogy a lakosságot sújtó legújabb intézkedések miatt felülvizsgálja a kormánnyal kötött korábbi megállapodásait. A vezető testület csak egy összetételében jelentősen megújult kormánnyal lát lehetőséget érdemi tárgyalásokra.
április 17.
Az MTV „Panoráma” c. műsora közli Sugár András Alexander Dubčekkel készített beszélgetését az 1968–1969-es csehszlovákiai eseményekről. — 1969-es félreállítása óta Dubček első ízben szólalhat meg valamelyik szocialista ország tömegtájékoztatási eszközében. április 19.
április 17.
Lengyelországban, hat évi illegalitás után, hivatalosan is bejegyzik a Szolidaritás Szakszervezeti Szövetséget. — Az USA nyolcpontos gazdasági segélycsomagot jelent be Lengyelország számára.
április 17.
Hévízen a tó megmentése érdekében több ezer tüntető követeli, hogy a kormány hozzon azonnali, egyértelmű és határozott döntést a bauxitbányászat során folytatott karsztvízkiemelés leállításáról.
április 18.
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára és Németh Miklós kormányfő Bp-en megbeszélést folytat Jichak Samir izraeli miniszterelnökkel. A felek megerősítik, hogy kölcsönös a készség a két ország kap-csolatainak fejlesztésére. szeptember 18.
április 18.
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára szerint ellentétes a KB előző heti határozatával a kecskeméti Reform-műhely azon javaslata, hogy az MSZMP reformkörei horizontális kapcsolatokat alakítsanak ki. Grósz a Nsz-ban kijelenti: gyengítené a párt befolyását a szervezett frakciók létrejötte és működése.