Megalakul a Soproni Különleges Gazdasági Övezet Rt., amelynek 40 millió forintos alaptőkéjét magyar gazdasági szervezetek és nyugati magánvállalkozók adták össze.
magyarkronologia összes bejegyzése
február 10.
Moszkvában Oleg Bogomolov, a szocialista világot kutató szovjet akadémiai intézet vezetője kijelenti: hipotetikusan ugyan, de nem tartaná a Szu-ra nézve fenyegetőnek egy semleges Mo létrejöttét.
február 11.
Kongresszus összehívását javasolja 1989-re az orosházi városi pártértekezlet. február 18.
február 11.
A Veres Péter Társaság közgyűlése, főként az agrárérdekek képviseletére, szorgalmazza a Magyar Néppárt megalakítását.
február 11.
Az esztergomi bazilikában felszentelik az előző év decemberében kinevezett öt segédpüspököt.1
1) A felszentelt főpapok: Dékány Vilmos, Várszegi Asztrik, Ács István, Mayer Mihály és Takács Nándor.
február 11.
Hivatalosan megalakul a Baloldali Alternatíva Egyesülés (BAL), amelynek célja az önkormányzó közösségek együttműködéséből felépülő demokratikus szocializmus megvalósítása.
február 11.
Bp-en a Magyar Cserkészszövetség I. közgyűlésén id. Surján László orvost, ny. egyetemi tanárt választják a szövetség elnökévé.
február 12.
Háromnapos hivatalos látogatásra Mo-ra érkezik Zevulun Hammer izraeli vallásügyi miniszter. február 15.
február 12.
Közleményt adnak ki az MSZMP KB üléséről. A dokumentum szerint a társadalom nincs felkészülve a többpártrendszerre való azonnali átállásra, ezért fennáll a destabilizálódás veszélye. A KB szerint olyan gazdasági rendszert kell kialakítani, amelyben a vegyes tulajdon, a fő ágazatokban pedig a közösségi és az állami tulajdon kap meghatározó szerepet.
február 12.
A Szociális és Egészségügyi Minisztérium adatai szerint az 1988 őszétől tartó kanyarójárványban eddig 5300 gyermek betegedett meg. Megkezdik a veszélyeztetett korosztályok védőoltását.