Pozsgay Imre művelődési miniszter Prágába és Pozsonyba látogat. — Juraj Buša szlovák oktatásügyi miniszter közli Pozsgayval, hogy a kétnyelvű oktatást a mo-i példa alapján kívánják bevezetni, s az intézkedéssel a magyar kisebbség jobb érvényesülését, elszigeteltségének megszüntetését kívánják elősegíteni.
magyarkronologia összes bejegyzése
november 11.
A Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezet (Interpol) felveszi tagjai sorába a magyar rendőr-séget.
november 11.
Puja Frigyes külügyminiszter hivatalos látogatásra Nicaraguába érkezik.
november 11.
Hivatalos látogatásra Bp-re érkezik Willy Brandt, a Németországi Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnöke.
november 11.
Tíznapos látogatásra az USA-ba utazik Veress Péter külkereskedelmi miniszter.
november 12.
II. János Pál pápa apostoli levélben emlékezik Árpádházi Szent Erzsébet halálának 750. év-fordulójára.
november 18.
Hivatalos látogatásra Bp-re érkezik Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár.
november 20.
Essenben (NSZK) megkötik az addigi legnagyobb értékű kelet–nyugati kereskedelmi üzletet: aláírják a szovjet–nyugatnémet földgázszerződést.1
1) A Szu vállalja, hogy 1984-től 20 éven át, az addig exportált mennyiségen felül, évi 12 milliárd köbméter földgázt szállít. Cserébe csöveket és a kitermeléshez szükséges berendezéséket kap.
november 21.
Veszprémben ünnepi szentmisén kihirdetik, hogy II. János Pál pápa a székesegyházat basilica minor rangra emelte.
november 26.
Bemutatják Jancsó Miklós A zsarnok szíve c. filmjét.