A munkaszüneti napon becslések szerint 150 ezer magyar turista utazik vásárolni Ausztriába.
1989
Kótai Géza, az MSZMP KB osztályvezetője az Amerikai Magyar Szövetség meghívására az USA-ba látogat. — Kótai Washingtonban előadást tart a Szövetség Igazgató Tanácsa előtt. A nem hivatalos látogatás alkalmával találkozik az USA kormányzati személyiségeivel is.
Országos egyesületté alakul a Szeta.
április 5.
Az Ogy építési és közlekedési bizottságában bejelentik: az autópálya-használati díjat májustól vezetik be, és összege egy évre 1500 forint lesz. április 7.
Az MSZMP PB a lelkiismereti és a vallásszabadság alapelveit megvitatva úgy foglal állást, hogy az állam a jövőben ne avatkozzék be az egyházak belső ügyeibe. — Az MSZMP Hajdú-Bihar megyei és debreceni reformszárnya nyilatkozatot tesz közzé, amelyben a kormányzó pártot és az azt kisajátító pártvezetést teszi elsődlegesen felelőssé a kialakult válságos helyzetért.
április 6.
A rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában befejeződik Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József holttestének exhumálása.
A nagymarosi vízlépcső előkészítő munkálataival párhuzamosan megkezdik a 12-es és a 11-es út átépítését.
Az Mt elhatározza, hogy nemzetiségi kollégiumot hoz létre. április 24.
Aláírják a Malév és a PanAm légitársaság szerződését a Mo és az USA közötti közvetlen repülő-járat megindításáról.
április 7.
Az MSZMP Bp-i Reformköre felhívásban javasolja az MSZMP reformszárnyának megalapítását.