1989

1989.

március 22.

A Független Jogász Fórum kezdeményezésére az ELTE ÁJTK Büntetőjogi Tanszékén megalakul az Ellenzéki Kerekasztal (EKA). Tagok: az MDF, az SZDSZ, az FKgP, az MSZDP, a Magyar Néppárt, a Fidesz, a Szabad Szakszervezetek Demokratikus Uniója és a BZSBT. A tagszervezetek megállapodnak abban, hogy kéthetente egyeztetik „az MSZMP-vel folytatandó tárgyalásokon képviselendő” álláspontjukat.

    Befejezi nyolcnapos mo-i látogatását az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának küldöttsége. A küldöttek pozitívan értékelik tapasztalataikat. — A sajtóértekezleten magyar illetékesek bejelentik: Hajdúszoboszlón, Békéscsabán és Bicskén fogadóállomást állítanak föl az erdélyi menekülteknek.

      Borics Gyula igazságügy-minisztériumi államtitkár bejelenti: napokon belül megkezdik Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József és Losonczy Géza földi maradványainak kihantolását, miután előkerült egy térképvázlat a 301-es parcelláról. — A családok kérésére a temetést június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének évfordulóján tartják. március 29.

        Az MSZDP alapító tagjainak többsége nyilatkozatban határolja el magát „a párt vezetését önhatalmúlag kisajátító szűk csoporttól”, amely a tagság megkérdezése nélkül folytat tárgyalásokat az MSZMP-vel, s azzal együtt ünnepelte meg március 15-ét. Bejelentik, hogy megkezdik a párt újjászervezését, a párt elnökeként Révész Andrást ismerik el.