1989

1989.

március 10.

A Bp–Bécs világkiállítás kapcsán több Fidesz-csoport nyilatkozatot juttat el az MTI-nek. Egyebek közt hangsúlyozták: a világkiállítás kedvező lehetőség az elmaradott infrastruktúra fejlesztésére, közeledésre a piacgazdálkodást folytató országokhoz, de az előkészítés adott szintjén az ország nem kötelezheti el magát a megrendezés mellett.

    Az MTI „a tájékoztatás teljességéért érzett felelőssége és kötelezettségei tudatában”, vagyis a demokratikus átalakulás elősegítése érdekében létrehozta az Országos Sajtószolgálatot (OS). Az ingyenesen az új pártok, egyesületek, szövetségek, társaságok rendelkezésére bocsátott szolgáltatás keretében az MTI-hez beküldött anyagokat a közlemények szerzőinek kérésére és kizárólagos felelősségére teljes terjedelmükben is továbbítják a hírügynökség előfizetőinek.

      Németh Miklós, az Mt elnöke Hollandiába utazik. — Németh részt vesz a 24 ország ország állam- és kormányfői részvételével tartott környezetvédelmi csúcskonferencián. A résztvevők doku-mentumot írnak alá a Föld légkörének védelméről. — Ott-tartózkodása során Németh találkozik Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Kanada, Svédország és Norvégia minisz­terelnökével, az NSZK kancellárjával, Franciaország és Egyiptom elnökével.

        Nyilvánosságra hozzák az MSZMP KB cselekvési programját. A dokumentumban a párt elhatárolja magát a korábbi vezetés hibáitól, és állást foglal a jogállam, az alkotmányos többpártrendszer, a szabad választások és a koalíciós kormányzat megteremtése mellett.

          1989.

          március 12.

          Befejeződik az MDF országos gyűlése. A küldöttek elfogadják a szervezet alapsza­bályát és programját. A politikai nyilatkozat nemzeti önrendelkezést, parlamenti demokráciát, gazdasági megújulást és az egyetemes magyar­ság érdekeinek képviseletét követeli. Bizottságot hoznak létre a párttá szerveződés előkészítésére. Megválasztják az MDF 15 tagú elnökségét; tagok: Bíró Zoltán, Bogárdi Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Furmann Imre, Für Lajos, Keresztes Sándor, Kozma Huba, Kulin Ferenc, Lezsák Sándor, Sólyom László, Szabad György, Szabó Tamás.