1989

1989.

december 24.

Horn Gyula külügyminiszter ismerteti a Nemzeti Megmentési Tanácstól kapott üzenetet, amelyben hangoztatják: Románia új viszonyt kíván kialakítani Mo-gal s fel akarja számolni a kapcsolatok feszültségforrásait. december 26. — Ismét zavartalan az áthaladás a magyar–román határon. — Bp-en ökumenikus éjféli istentiszteletet tartanak, amelyen a több tízezer résztvevő a temesvári áldozatokról is megemlékezik.

    1989.

    december 26.

    A magyar kormány hivatalosan is elismeri az új román vezetést. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és Németh Mik­lós, az Mt elnöke táviratban üdvözli az új román vezetőket. A kormányfő hangsúlyozza: a magyar nép jó szomszédként és igaz barátként minden lehet­séges segítséget megad a harcok okozta súlyos károk helyreállításában. december 27. — Az új román vezetés is­mételten megköszöni Mo segítségét és szolidaritását. — Romániában a magyar kisebbség egységes politikai pártjaként megalakul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

      Bejelentik, hogy az új év első napján megkezdi működését a Strabag Hungária Építő Kft., amelynek fele részben tulajdonosa az egyik legnagyobb osztrák építőipari vállalat, a Strabag Österreich AG, a Kölnben székelő Strabag központ által vezetett európai láncolat tagja.

        1989.

        december 27.

        A magyar kormány nyilatkozatot ad ki a romániai változásokról. december 29. A kormány a magyar–román kapcsolatok alakulását elválaszthatatlannak tartja attól, hogy mennyiben érvényesülnek a kollektív és az egyéni nemzetiségi jogok a szomszéd országban. A nyilatkozat egyúttal hangoztatja, hogy a magyarság helyzetének rendezését csak Románia területi integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartása mellett lehet elősegíteni.

          Prágában a Szövetségi Gyűlés törvényt fogad el az új képviselők választásáról, amely szerint a megüresedett képviselői helyek betöltésére nem tartanak pótválasztásokat, és az új képviselőket a pártok megegyezése alapján maga a törvényhozó testület kooptálja. Ezt követően behívnak 23 képviselőt, köztük Alexander Dubčeket, akit megválasztanak a Szövetségi Gyűlés elnökévé. december 29. — A törvény vitája során Újlaky Géza képviselő szorgalmazza egy szövetségi szintű Nemzetiségi Minisztérium létrehozását, a nemzetiségi oktatáspolitika átértékelését és a kassai kormányprogram felülvizsgálását. — A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága nyilatkozatban jelenti be, hogy a megváltozott politikai helyzetre való tekintettel felfüggeszti tevékenységét.