1989. augusztus

Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter, teljes titoktartás mellett, az NSZK-ba utazik. A Bonn melletti gymnichi kastélyban Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszterel tárgyalnak a keletnémet menekültek helyzetéről. augusztus 30. Németh Miklós kijelenti: „Az NDK-s menekültek visszatoloncolásáról szó sem lehet. Megnyitjuk a határokat. Ha valami külső katonai vagy politikai erő nem kényszerít bennünket más viselkedésre, akkor nyitva tartjuk az NDK-s állampolgárok előtt. Szándékaink szerint szeptember közepéig minden németet kiengedünk az országból.”1

  1. 1) A találkozón jelen volt Horváth István István bonni nagykövet visszaemlékezése szerint. Lásd még Helmut Kohl: A fal leomlásától az újraegyesülésig. Bp., Antall József Tudásközpont, 2014.

1989.

augusztus 26.

A prágai kerületi bíróság úgy dönt, hogy bíróság elé állítják Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt. augusztus 28. — Tiltakozásul a bp-i csehszlovák nagykövetség elé vonulnak az SZDSZ által az emberi jogok nyilatkozatának 200. évfordulójára emlékező nagygyűlés résztvevői. — A gyűlésen a szabaddemokraták hangoztatják, hogy az MSZMP minden eszközzel igyekszik átmenteni hatalmát: például Next 2000 néven egyszemélyes kft.-t hozott létre, amely a párt 1,2 milliárd Ft értékű üdülőit gondozza. augusztus 28.

    1989.

    augusztus 28.

    A középszintű politikai egyeztető tárgyalásokon egyetértés születik a választójogi törvényről. Megállapodnak abban, hogy a választásokon 750 ajánlás szükséges képviselőjelölt állításához, illetőleg mandátumhoz csak azok a pártok jutnak, amelyek a választásokon országosan legalább 4%-os eredményt érnek el. — A tájékoztató szerint az MSZMP beleegyezett, hogy a jövőben ne működjenek pártszervezetek a munkahelyeken. augusztus 29. Az LB-n megszűnik az MSZMP alapszervezete.

      Békesi László pénzügyminiszter bejelenti, hogy az állami költségvetés hiánya már több mint 35 milliárd forint, de a szakemberek remélik, hogy az év végére az összeg nem fogja meghaladni a 21 milliárdot. A miniszter elmondja: a konvertibilis fizetési mérleg hiánya a tervezett 600 millió helyett az év végére valószínűleg eléri az 1 milliárd dollárt. A külső pénzügyi egyensúly hiányához részben az is hozzájárult, hogy a lakosság a tervezettnél többet, 40 milliárd forintot költött devizavásárlásra.

        A külügyminiszter magához kéreti Csehszlovákia bp-i nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, és közli: Mo tiltakozik a prágai tüntetések során őrizetbe vett két magyar állampolgárral szemben alkalmazott eljárás miatt. — A prágai bíróság bűnösnek találja Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt, és 5-5 ezer korona pénzbírságra ítéli, illetőleg kiutasítja őket az országból.