1988. november

Pozsgay Imre, az MSZMP PB tagja, államminiszter nyilatkozik a parlament üléséről. Pozsgay szerint az új alkotmány elfogadásával lehetővé válik az újfajta jogállamiság, a politikai pluralizmus is. Bejelenti, hogy az MSZMP párbeszédet kezdett az alternatív szerveződésekkel.

    1988.

    november 27.

    Megalakul a Mo-i Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT), amely párbeszédet kezde-ményez a fiatalokat képviselő mozgalmak között, és a 29 tagszervezet álláspontját szándékozik képviselni az állami, politikai és kormányszervek előtt. A MISZOT elnöke Stumpf István, alelnöke Gyurcsány Ferenc.