1986. május
1986.

május 25.

Meghal Dayka Margit Kossuth-díjas színművésznő. — Halála napján öngyilkosságot követ el férje, Lajtos Árpád, 1942–43-ban a 2. magyar hadsereg hadműveleti osztályának első beosztott tisztje, később a 3. hadsereg, majd a Szent László hadosztály vezérkari főnöke.1

  1. 1) Lajtos Árpád v. vk. őrnagyot 1950-ben hétévi szabadságvesztésre ítélték; 1956 augusztusában szabadult. Utóbb fizikai munkásként, majd műszaki fordítóként dolgozott.

Befejeződik a KISZ XI. kongresszusa. 1989. április 21. A KB titkárai: Hámori Csaba, Domonkos László, Emőd Péter, Nagy Imre, Szandtner Iván, Szórádi Sándor, Varga-Sabján László. A KB első titkára Hámori Csaba. — A KB olyan politikai program kidolgozására tesz javaslatot, amely állást foglal a szocialista rendszer mellett, a nyilvánosság bevonásával, egyfajta demokratikus decentralizáció révén. Az ellenzékkel szemben a szervezet a „szocialista pluralizmus kialakítását” kínálja alternatívaként.

    1986.

    május 28.

    Bécsben három magyar–osztrák magánjogi szerződést írnak alá a bős–nagymarosi építkezések kivitelezésében való osztrák részvételről.1

    1. 1) A megállapodások szerint az erőmű építési költségeit az osztrák fél megelőlegezi. A tervek szerint 1993-ban elkészülő erőmű által termelt villamos energiából 1996-tól 2015-ig Ausztria törlesztésként 1,2 milliárd kWh-nyi mennyiséget kapna évente. (Az erőmű tervezett kapacitása 1,84 milliárd kWh.)