Az MTA Elnöksége, amelyet az MSZMP KB kért fel a bős–nagymarosi beruházás komplex vizsgálatára, belső határozatot hoz a tervezett építkezésről. A várható környezeti és gazdasági károk miatt az Elnökség szerint „…indokolt a beruházást jelentős mértékben elhalasztani és az indokolt tartalmi változtatásokat érvényesíteni, de leginkább a beruházást leállítani”. 1984. augusztus 1.
1980–89
december 21.
Hivatalos látogatásra az NSZK-ba utazik Várkonyi Péter külügyminiszter. — Moszkvában tárgyal Veress Péter külkereskedelmi miniszter.
A Budai Központi Kerületi Bíróság megkezdi a hivatalos személy elleni erőszakkkal vádolt Demszky Gábor perének tárgyalását. — Demszkyt, akit gépkocsijának ellenőrzése során a rendőrök bántal-maztak, a bíróság 6 hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítéli.
december 22.
Megkezdődik az Ogy téli ülésszaka. — A képviselők elfogadják az 1983: III. tc.-et az ogy-i képviselők és a tanácstagok választásáról. Kötelező egy körzetben több jelöltet állítani; pótképviselő lesz az, aki megkapja az érvényes szavazatok 25%-át; 30-35 politikai vezető orszá-gos listán kerül be az Ogy-be. A képviselőjelölteknek hitet kell tenniük a népfront programja mellett.
december 25.
Ifj. Fasang Árpád zongoraművész, a Bp-Deák téri ev. gyülekezet presbitere levélben kéri Káldy Zoltán püspöktől Ordass Lajos püspök rehabilitációjának támogatását.
Meghal Joan Miró i Ferrà katalán festő, grafikus, szobrász.
december 28.
Az USA kormánya értesíti az UNESCO-t, hogy az ország 1984 végén kilép a szervezetből. 1984. december 31.
december 31.
Nyugdíjba vonul Daczó József, a BKV első vezérigazgatója. 1984. január 1.
január 1.
Az Mt Sarkadi Nagy Barnát az ÁEH általános elnökhelyettesévé, Bugár Pétert elnökhelyettessé nevezi ki.
Módosul az ország államigazgatási-területi beosztása. A járások megszűnnek; a városok száma 109.