Egy osztrák lap magyar belügyi forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a bp-i politikai vezetésen belül komoly nézeteltérések vannak a Mo-on át Nyugatra menekülő NDK-állampolgárok ügyében.
1980–89
Megállapodás jön létre az MSZDP egymással szemben álló frakciói között: novemberben kongresszust, előtte pedig pártértekezletet tartanak. november 3. — Az EKA a megegyezés hírére visszahívja soraiba a szociáldemokraták képviselőit.
A Kereskedelmi Minisztérium felszabadítja az importkontingenseket. A minisztérium ily módon kívánja csökkenteni azt a háromnegyed milliárd rubeles magyar többletet, amely a szocialista országokkal folytatott kereskedelemben keletkezett.
augusztus 9.
Az NDK fennállásának 40. évfordulóján látványos ünnepségeket rendeznek (Kelet-)Berlinben.
Három csecsemő halálát okozza egy eddig ismeretlen vírus a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti Klinikáján. augusztus 16.
A SZOT magyarázatot kér á húshiány okaira, miután tudomására jut, hogy szeptember elejétől állítólag 6-7%-kal emelni akarják a húskészítmények árát. augusztus 10.
Nyilatkozatot ad ki a MÚOSZ Elnöksége. A szövetség szerint az MSZMP megyei lapjait ezentúl a helyi tanácsoknak kellene kiadniuk és fenntartaniuk.
augusztus 10.
Az MSZMP bp-i reformköre csatlakozik mindazon felhívásokhoz, amelyek elítélik Mo részvételét a Csehszlovákia elleni 1968-as katonai intervencióban.
A húsipari vállalatok igazgatói is cáfolják a tőkehús áremeléséről elterjedt híreket, és indoko-latlannak tartják a felvásárlási lázat. augusztus 11.
augusztus 11.
Ülésezik az országos cigány kerekasztal. 1990. október 26. A tanácskozáson hét szervezet1 képviselői vesznek részt. augusztus 14.
1) A résztvevő szervezetek: a Mo-i Cigányok Kulturális Szövetsége, a Magyar Cigányok Demokratikus Szövetsége, a Cigány Ifjúsági Szövetség, a Cigánypárt, a Ficu Noi, az Országos Cigány Tanács és a Független Cigányszervezet.