A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze az LB Elnökségi Tanácsa előtt törvényességi óvást emel Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Szilágyi József, Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós javára. A legfőbb ügyész az 1958 júniusában született törvénysértő ítéletek hatályon kívül helyezését és az ártatlanul elítéltek felmentését indítványozza. július 6. — A Legfőbb Ügyészség vizsgálata szerint a Nagy Imre-perben megalapozatlan és törvénysértő volt a vádemelés és az ítélet, számos ténymegállapítás hiányos, ellentétes az iratok tartalmával, s a bíróság egyes tényekből helytelenül következtetett.
1980–89
Az Ante Marković vezette jugoszláv szövetségi kormány meghirdeti drasztikus antiinflációs reformprogramját. — A „sokkterápiát” elsősorban Slobodan Milošević szerb elnök ellenzi. június 17.
Az MSZMP és az EKA szakértői megállapodnak az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről. június 10. A „harmadik oldalon” a Baloldali Alternatíva Egyesülés (BAL), a HNF, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, az MNOT, a Münnich Ferenc Társaság és a SZOT képviselői egy delegációban foglalnak helyet.
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kijelenti: a pártszakadással egyenértékű lépés lenne, ha a Demokratikus Magyarországért Mozgalom, amelynek egyik kezdeményezője Pozsgay Imre, az MSZMP-vel szembenálló szervezetté alakulna.
Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancellárja és külügyminisztere, a Friedrich Naumann Alapítvány bp-i irodájának megnyitása alkalmából Bp-en tartózkodik. Genscher találkozik Horn Gyula külügyminiszterrel és Pozsgay Imre államminiszterrel. Fogadja őt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, valamint Németh Miklós, az Mt elnöke.
„Szocialista reformplatform” megalakítását kezdeményezi az MSZMP több bp-i és vidéki szervezetének küldötte. Az egybegyűltek számára Berecz János, az MSZMP KB titkára tart tájékoztatót.
június 10.
A 15 hónapja működő ÚMF tagsággal rendelkező független szellemi-politikai tömörüléssé alakul. A közgyűlésen Nyers Rezső, az MSZMP PB tagja kijelenti, hogy Mo-nak egyaránt szüksége van polgári és szocialista értékekre.
Szegeden megalakul a Tisza Kör nevű környezetvédő szervezet.
Aláírják a megállapodást az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között a tárgyalások megkezdéséről. június 13. Az aláírók: az MSZMP részéről Fejti György, a KB titkára; az EKA részéről Hardi Péter (FKgP), Varga Csaba (Magyar Néppárt) és Sólyom László (MDF); a „harmadik oldal” részéről Kukorelli István (HNF), Soósné Dobos Mária (MNOT), Kemény Csaba (BAL) és Kósáné Kovács Magda (SZOT).
Grósz Károly, az MSZMP főtitkára a Győr-Sopron megyei MSZMP-értekezleten reális veszélynek nevezi a pártszakadást.