Bp-en, az MSZMP kezdeményezésére, hét politikai és társadalmi szervezet képviselői megbeszélést tartanak az ún. politikai érdekegyeztető fórum megalakításáról. — Az újonnan alakult szervezetek közül csak az FKgP és a Münnich Ferenc Társaság képviselői vesznek részt a tanácskozáson. Az EKA-hoz tartozó további nyolc meghívott szervezet távol marad a tanács-kozástól, azzal az indokkal, hogy az előkészítés nem volt megfelelő, ezért nem lett volna mód az érdemi tárgyalásokra.1
1980–89
április 9.
A KISZ KB az ifjúsági szövetség XII. kongresszusának előkészítéséről tárgyal. április 22. A jelölőbizottság ismét Nagy Imrét javasolja a KB első titkárának.
Újjáalakul a Magyar Piarista Diákszövetség.
Gyógyszerárcsökkentéseket jelent be a Szociális és Egészségügyi Minisztérium. Májustól több orvosságért kevesebbet kell fizetni.
április 10.
Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács is tiltakozik az autópálya-használati díj bevezetése ellen.
Megalakul a Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.
A bős–nagymarosi beruházást ellenőrző, a kormány által létrehozott társadalmi bizottság új gazdasági számításokat kér azzal kapcsolatban, milyen kockázattal jár a beruházás folytatása vagy leállítása.
Megnyitják a tatabányai Skála Sztráda áruházban a devizás üzletet, ahol olcsóbban lehet vásárolni, mint Bécsben. Az üzemeltetők nyugatnémet nagyvállalatokkal kötöttek megállapodást az áru-szállításra.
Bemutatják a gazdasági átalakulás és stabilizáció hároméves programjának tervezetét, amelyet a kormány Gazdasági Reformbizottságának Berend T. Iván MTA-elnök által vezetett munkabizottsága készített.
Az MSZMP Somogy megyei reformköre sürgeti Nagy Imre egykori miniszterelnök politikai sze-repének újraértékelését, és azt, hogy az alkotmány mondja ki: politikai meggyőződése és tevé-kenysége miatt Mo-on senkit nem lehet halálra ítélni.
1) A résztvevők: MSZMP, FKgP, HNF OT, Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, MNOT, Münnich Ferenc Társaság, SZOT. Távol maradt a BZSBT, a Fidesz, az MDF, a Magyar Néppárt, az MSZDP, az SZDSZ és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, továbbá az Új Márciusi Front és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa.