Megjelenik Az igazság a Nagy Imre-ügyben c. kötet, amelynek eredeti magyar kiadása 1959-ben Brüsszelben látott napvilágot. — Megjelenik A forradalom hangja, az 1956-os rádióadások gyűj-teménye.
1980–89
március 9.
Bemutatják Lányi András Az új földesúr c. filmjét.
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának határozata elítéli Romániát az emberi jogok és alapvető szabadságjogok megsértése miatt.
március 10.
Nyilvánosságra hozzák az MSZMP KB cselekvési programját. A dokumentumban a párt elhatárolja magát a korábbi vezetés hibáitól, és állást foglal a jogállam, az alkotmányos többpártrendszer, a szabad választások és a koalíciós kormányzat megteremtése mellett.
Horváth István belügyminiszter úgy nyilatkozik: a határon túli magyarok érdekében korábban, mintegy „láthatatlanul” folytatott politika nem volt alkalmas arra, hogy kellő védelmet nyújtson a Romániában élő magyaroknak.
Villányi Miklós pénzügyminiszter cáfolja azt a híresztelést, hogy bevezetnék az 1000 forintos határátlépési illetéket.
A Bp–Bécs világkiállítás kapcsán több Fidesz-csoport nyilatkozatot juttat el az MTI-nek. Egyebek közt hangsúlyozták: a világkiállítás kedvező lehetőség az elmaradott infrastruktúra fejlesztésére, közeledésre a piacgazdálkodást folytató országokhoz, de az előkészítés adott szintjén az ország nem kötelezheti el magát a megrendezés mellett.
Az MDF szegedi szervezete egyik tagját, Raffay Ernő történészt javasolja képviselőnek a mandátumáról leköszönt Apró Antal helyére.
Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában Mo bejelenti igényét a testület rendes, szavazati joggal járó tagságára.
Az MSZDP bejelenti, hogy felvételét kérte a Szocialista Internacionáléba.