Felmentését kéri tisztéből Kállai Gyula, a HNF elnöke. április 14.
1980–89
Az MSZMP és az MSZDP képviselői az új választási törvényről és az alkotmányról tárgyalnak.
március 4.
Az FKgP zászlóbontó nagygyűlést tart Bp-en.
A nemzeti kerekasztal-tárgyalások előkészítése érdekében az MSZMP képviselői Fejti György vezetésével külön-külön megbeszélést folytatnak a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a Münnich Ferenc Társaság, valamint az FKgP küldöttségével. március 5.
március 5.
Nyers Rezső, az MSZMP PB tagja nyilatkozatot ad az MTV-nek. Nyers úgy fogalmaz, hogy szerinte nem jelentene pártszakadást, ha a hagyományos értelemben vett szocializmus hívei kiválnának az MSZMP-ből.
Várkonyi Péter külügyminiszter Bécsben külön-külön megbeszélést folytat Eduard Sevardnadze szovjet és James Baker amerikai külügyminiszterrel.
Londonban háromnapos ózonvédelmi világértekezlet kezdődik. — Mo bejelenti csatlakozását az 1987. évi montreali egyezményhez, amely a klór-fluor-szénhidrogén-vegyületek gyártásának 50%-os csökkentését írja elő az ezredfordulóig.
Az MSZMP tárgyalóküldöttsége a MISZOT, a Magyar Néppárt, valamint az MDF képviselőivel ta-nácskozik. március 6.
március 6.
Bécsben megnyílik a VSZ és a NATO tagállamainak tanácskozása az európai hagyományos
haderők és fegyverzetek csökkentéséről.
Huszár István, a HNF OT főtitkára kijelenti, hogy a Népfrontnak a jövőben a pártoktól függetlenül, önálló arculatú társadalmi szövetségként kell működnie.