1957. január

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyilatkozatban tiltakozik az ENSZ ötös bizottságának felállítása miatt. február 5. A kormány álláspontja szerint ez a lépés sérti a Magyar Népköztársaság szuverenitását, és kijelenti, hogy semmiféle bizottságnak nincs joga vizsgálatot folytatni magyar belügyeket képező kérdésekben. A nyilatkozat egyúttal felhívással fordul az ENSZ tagállamaihoz, hogy hárítsák el a magyar belügyekbe való beavatkozási kísérleteket. január 15.

    Lemond a Csepel Vas- és Fémművek Munkástanácsa. A tüntető munkások betörnek a központi irodákba, hogy eltávolítsák a kormánybiztost, majd összecsapnak a kivezényelt karhatalmistákkal; G. Nagy Imre munkás halálos lövést kap. Preszmayer Ágoston rögtönzött beszédében követeli a Nagy Imre-kormány visszaállítását, a munkásokat a forradalom folytatására szólítja fel. Többekkel együtt letartóztatják Nagy Eleket, a csepeli központi munkástanács elnökét. 1958. szeptember 23. — A MÁV Északi Járműjavító munkásai megmozdulást szerveznek.

      Az Írószövetség elnöksége levelet ír a Szovjet Írók Szövetségének, amelyhez mellékelik Déry Tibornak az 1956. december 28-ai taggyűlésen elhangzott felszólalását. Az elnökség felkéri a kormányt, hogy 1957-ben ne osszanak ki írói Kossuth-díjakat. Kilép a testületből Fodor József. március 15. — „Régi kommunisták” az MSZMP IKB-nak írott levelükben az Írószövetség feloszlatását követelik. január 18.