1956. december

Kihirdetik az 1956: 35. tvr.-t, amely szerint „a Belügyminisztérium államvédelmi szerveinek megszüntetése folytán az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények nyomozása a rendőrség hatáskörébe tartozik”. A rendőrség szolgálatát (a korábbi főosztályok helyett) kapitányságokra tagozódva végzi, és a rendőrségi szervek irányítását, felügyeletét és ellenőrzését a BM ORFK látja el. — A tvr. egyúttal módosítja a rendőrségről szóló 1955: 22. tvr.-t, és immár nyilvános jogszabályban is kimondja az egységes rendőrség létrejöttét. Ezzel lezárul a belügyi és az állambiztonsági szervek 1953-ban kezdődött egységesítési folyamata.

    A kormány Varga István, Rácz Jenő és Bognár József kisgazdapárti szakértőket felkéri a magyar viszonyoknak legjobban megfelelő gazdaságpolitikai program kidolgozásában való részvételre. Vargát a közgazdasági, Ráczot a pénzügyi, Bognárt pedig a külkereskedelmi bizottság vezetésével bízzák meg. 1957. január 6.